bezár
 

irodalom

2012. 06. 01.
Régi szavak szótára a Tinta Kiadótól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Régi szavak szótára című, Kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szójelentések magyarázata alcímű kötet látott napvilágot a Tinta Kiadó gondozásában a 83. Ünnepi Könyvhétre.

HIRDETÉS

banner
Kiss Gábor, a kiadó igazgatója, a szótár főszerkesztője elmondta az MTI-nek, a hosszú alcím arra utal, hogy a szótárba felvett és ott értelmezett, megmagyarázott szavak között vannak kihaltak, mint az aszó=kiszáradt völgy, az apol=csókol, becéz; elfeledett szavak, mint a csuszkondó=korcsolya, verő=kalapács vagy az örmény, amelynek a helyét a szláv eredetű malom vette át.

A különleges kötet, amely első a maga nemében, két szerkesztő: Kohári Anna és Mandl Orsolya, valamint tíz munkatárs hat évi eredeti kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye. Ez alatt az idő alatt 200 könyvet és 25 régi szótárat "bújtak át", mire összeállt a 19 ezer 250 szavat tartalmazó szótár. A kötetnek nincs előzménye, utoljára ugyanis 1880-ban jelent meg nyelvtörténeti szótár magyar szavakkal, amelyeket azonban németre fordítottak.

A táj- és az idegen szavak között nincs éles határ, ezért ezeket nem is különítették el. A fő törekvésük az volt, hogy ha a tizenéves fiatalokban kétség merülne fel egy-egy szó jelentését illetően, akkor annak a szónak helye van a szótárban - magyarázta a főszerkesztő.

Példaként felhozta a kovács szót, amely a régi magyar nyelvben koács volt, vagy a tereh, amely terhet jelentett. A kötetbe szójelentéseket is betettek, mint a koporsó, amely sírüreget, sírgödröt is jelentett, ezt a jelentést őrzi az a szólás, amely szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

A legismertebb kötelező olvasmányokat, mint Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, vagy Madách Imre műveit is átvizsgálták, és a régi szavak jelentését a szótárban megmagyarázták - tette hozzá Kiss Gábor.
A nyelv folyamatosan változik, új szavak keletkeznek és ezekből is összeállítottak már egy kötetre valót.

"Az új világ új szavakat követel, 50 év változásai nyomán a szókincs is megváltozott. Ezúttal a magyar nyelv archaizmusainak szótárát állítottuk össze. A régi szavakon keresztül megismerhetők a régi szakmák, ruhák és fegyverek nevei is" - fejtette ki a főszerkesztő.

Kiss Gábor, aki a Magyar Szókincstár főszerkesztője, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja is, egy kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a Régi szavak szótára is fölkelti az érdeklődést, mint ahogy 1999-ben a Szókincstár, amely hosszan a sikerlisták élén állt.

A Régi szavak szótára, A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 25., jubileumi kötete, a szerkesztők szándéka szerint hatékony segédeszköz lehet a régi magyar nyelv mára már nem használt szavainak megismeréséhez, segítséget nyújtva a magyar írásbeli, irodalmi örökség megértéséhez és hozzájárul a szavakon keresztül korábbi évszázadok életének felidézéséhez - foglalta össze Kiss Gábor.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Az élőknek sem könnyű Az élőknek sem könnyű
Han Kang: Nemes teremtmények, Jelenkor, 2018.
irodalom

A fülemüle esete a vérhányással A fülemüle esete a vérhányással
Május elsején Zrínyi Miklós 400!

Más művészeti ágakról

art&design

Művészek a járvány idején#2 Művészek a járvány idején#2
Interjú Koller Margittal a kialakult helyzetről, otthonmaradásról és tervezett munkákról
Lichter Péter – Máté Bori: A horror filozófiája


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés