bezár
 

irodalom

2014. 07. 04.
Körülírt elhallgatás
Gondolatok és elhallgatások Ayhan Gökhan János és János című kötete kapcsán (Kalligram, 2013)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Körülírt elhallgatás Ayhan Gökhan második kötete kevés- és halkszavú. Úgy szólal meg, mintha minden szava az utolsó lenne. Mintha folyton elhallgatna, vagy mintha nem is beszélni szeretne, csak az olvasóval együtt időzni a csendben. Ez persze egyes olvasókat idegesíthet, másoknak érdektelen lehet, csak kevesen tesznek erőfeszítést olyan szövegek összeolvasására, amik nem ragadnak rögtön magukkal.

A kiáltás az elhagyatottság mélypontján tör fel, azon a helyen, ahol kiszolgáltatottságunk immár fokozhatatlan. A zsoltár sorai között a várakozás nagy tereit lehet fölfedezni, mintha minden mondat, valamennyi nekirugaszkodás után hosszú, feszült hallgatás következnék." - írja Visky András a 130. zsoltár kapcsán a Reggeli csendességben (Harmat, 1995). A János és János is ilyen könyv: egysorosok, kötött formájú- és szavadversek, idézetek és gyászszertartások a nehéz csendre fűzve.


Az olvasó első dolgainak egyike a fülszöveggel való találkozás: a szerző önreprezentációjából két szó mered ki: házas és katolikus. Benne él egy hagyományban: a korszellem által megvetett Nagy Elbeszélésben, amely nem rendeli alá magát a szerzőnek, sőt, a hagyomány beszéli el a szerzőt, a szerző pedig vállára veszi azt. És reflektálja. Birkózik a hagyománnyal, mint Jákób az Úr angyalával, csak épp neki nem a csípője, hanem a nyelve ficamodik ki a küzdelemben.

 

Ayhan Gökhan költői perspektívája a zsoltárok és a próféták siralmainak hagyományában időzik, de egy olyan korban, ahol az írástudó már nem közösségének transzcendens összeköttetését (religio) hivatott szolgálni. Szavainak csak feltételezett címzettje van, az is egyedül. Versei inkább a misztika hagyományába állnak, egy szebb korban ezt a kötetet talán elégette volna a szerző, a jelenlegi felemás korban talán efféle gesztus a megjelenés.


A János és János olyan reszponzórium, amelyet válaszok helyett csendek tagolnak. Kell-e hát meglepődnünk a kötet halk fogadtatásán, hiszen ezt a csendet épp a kötetmegjelenés aktusa artikulálja. Olvashatjuk-e úgy a könyv fogadtatásának csendjét, mint annak természetes közegét, vagy ez a csend a megjelenés tudomásul vételének hiánya? A János és Jánost hallgatja, vagy elhallgatja?

 

A János és János ugyanis nem gyűjteményes kötet: a folyóiratokat olvasva hiába tűnik úgy, hogy Ayhan Gökhan az egyik legtermékenyebb fiatal költő, debütáló kötete után mégis három évet kellett várni a folytatásra, és - akár a Fotelapa esetében - itt sem a közelmúlt folyóiratközlései köszönnek vissza. Ez arra enged következtetni, hogy a kötet egységben “fakadt föl", így, egyben kívánkozott a nyilvánosságra. Konceptalbum, ami elsősorban egyben bír jelentéssel, a szövegeknek egymás mellett, ezek között a borítók között, ebben a rendben, egymáshoz viszonyítva van érvényes helyük. És talán még arra, hogy a kötet nem a figyelemfelkeltés céljával született, nem a költői karrier újabb állomásaként, inkább a hallgatást keretezendő. (Vagy a költői elhallgatást körülírandó? - Hiszen a szerző a kötet megjelenése óta csak meséket publikál.)

 

A János és János jól kézbefogható, szépen szerkesztett könyv, a jellemzően négyzet alakú Kalligram-kötetek sorozatából, amelyek előnyös tulajdonsága, hogy elférnek egy zakó belső zsebében, így könnyen magunkkal vihetjük őket. A borítón a szerző megkettőzött, elhomályosított fotója vehető ki fehér alapon. A design így egyszerre emeli ki és absztrahálja a versek személyes jellegét - a feltárulkozás egyetemességére utalva, egyszerre pedig a cím kettősségére is. A borítón megjelenő cím tördelése szintén üzenetértékű: a név helyett az ést emeli ki piros körben, így nem a nevek homonímiáját, hanem a köztük levő kapcsolat fontosságát hangsúlyozza. Ha elsőre a Biblia két Jánosára - a Keresztelőre és a szeretett tanítványra - gondolnánk, már itt elbizonytalanodunk - talán csak a versolvasás allegóriájával van dolgunk, a szerző által lejegyzett és az általunk olvasáskor megképződő alakok azonos alakú, de mégis különálló alakzataival? Persze nem a borítón várjuk a választ, beljebb lapozunk.

 

Két mottó: egy a János-evangéliumból, egy pedig Heltai Jenőtől; egyik az Igazság Lelkéről, amely bennünk marad, a másik pedig egy rövid kérdés: “Miért, mit ér a legjobb magyarázat?" A kettő összeolvasva tehát: az igazság bennünk van, és nem szorul magyarázatra. Ugyanakkor ez meg is kérdőjelezi az írás létjogosultságát: az írás, ha ma születik, már csak ilyen: nem tud nem magyarázatként létezni. Az igazság mellett mit ér annak magyarázata?


Beljebb kerülve az első benyomásunk a kötet tarka sokfélesége: hosszabb szabadversek, egysorosok, rövid, kétsoros strófákból álló versek, rímes négysoros strófákba tördelt versek váltakoznak, szinte mindig valamilyen belső logika szerint. Rögtön feltűnik például, hogy mind a négy ciklus elején van egy-egy cím nélküli szöveg, ami a tartalomjegyzékben sem szerepel. Afféle mottók, amelyek megadják a ciklus alaphangját, elindítják az azon végigfutó tematikát.

 

Formai szempontból a legradikálisabb a 2. rész, ahol az egész ciklus egyetlen ilyen cím nélküli szövegből, és egy - János című - versből áll. A bevezető szöveg egy - látszatra szótárból vagy lexikonból idézett - szakszöveg a halottmosásról, halotti szertartásokról. A János című vers pedig egy gyászvers, kurzivált idézetekkel teletűzdelve. Itt látszik meg igazán, hogy a kötet erőssége a kompozíció - az önmagukban talán nem túl erős versek sokkal nagyobb súlyt kapnak egy-egy ilyen kompozíciós trükk segítségével. Talán ez magyarázza a kötet elsőre furcsán ható alcímét is: “kötetversek".

 

Az első részben például a versek között visszatérő elem egy egymondatos sorozat - a számozott “félreértés"-sorozat, amelynek tagjai nem önmagukban, hanem mindig az előtte és a mögötte álló szövegek viszonylatában nyerik el jelentésüket. Lásd például az elmúlás-tematikájú Hamu és a Hagyomány című versek közé ékelt Első félreértést: “A felidézhető beszélgetések kedvéért, vagy általában, a felidézés kedvéért." - ezzel így önmagában nehéz lenne mit kezdeni, az adott pozícióban viszont a felidézhetőség állapotában kapcsolja össze az elhunytra való emlékezést és a közösségi emlékezetet. Az utóbbi vers egyébként tárgyilagos stílusú szabadvers  amely a Prométheusz-mítosz apropóján kapcsolja össze a tűz és a nyelv (istenektől lopott) motívumait, úgy, hogy egyszer sem írja le a lángnyelv szót.
 

A tagolás és a struktúra a harmadik részben is döntő szerephez jut, ez már a címek láttán is nyilvánvalóvá válik. Az első, cím nélküli, és a második Rigókirály. Ez nem a mese című verset követő öt költemény mindegyike a Feketerigó címet viseli. Mintha a költő mindig ugyanazt a verset írná. Vagy újra és újra nekifutna ugyanannak a témának. Vagy mintha nem tudná kiírni magából az adott élményt, közölnivalót. A lényeg az ismétlődő, mindig megújuló nekirugaszkodás, ami zaklatottá, nyugtalanná teszi ezt a könyvet. Kevés benne a szabad levegő. A legkevesebb pedig ebben a ciklusban: “mintha a testektől puhább / vízben évtizedek óta merülő madárcsont megállt volna; nincs tragédia. // A rigó halott teteme egy másik test térfogata, szűkre szabott lélegzetvétel karcsú pereme a szája."

 

Klausztrofób szövegek. A fojtogató, némaság partjáról megszólaló gyász helyéről beszélnek, amikor minden lélegzetvétel fáj. Ebben a nehéz monotóniában a versek nem akarnak elkápráztatni, gyönyörködtetni, békességet adni végképp nem: “indigó- / kék ismétlésbe // tört ismétlés." A “test hullámverése // összefoglalta hullámvert / test" - ezek a keserű szavak nem cifrázásban, választékosságban gondolkoznak, inkább születésük sivár körülményeiről árulkodnak akarva-akaratlan - a gyönyörködtetés ebben a kontextusban: minimum luxus, de inkább ízléstelenség volna.

Olvasóként így, temperamentumunktól függően, kétféleképpen érezhetjük magunkat: vagy kívül rekedünk ezen a személyes körön, és úgy érezzük magunkat, mint egy olyan társaságban, ahol senkit sem ismerünk, és a társalgás is folyamatosan ismeretlenekről folyik, vagy megtaláljuk a közös hangot, egy hullámhosszra kerülünk, és egy idő után már a hallgatás sem lesz kellemetlen.

 

Első esetben a kötet gyengeségei: az esetlegességek és esetlenségek zavaróak, és kedvünk sem lesz beljebb kerülni. Ha viszont a másik attitűdöt gyakoroljuk, átlendülünk a hibákon, egy idő után hajlamosak leszünk a hibákat is a koncepció részeként kezelni. Objektív értékelést egyik esetben sem végzünk, de hát verseskötetet olvasunk.
 

Az utolsó, negyedik rész a földön heverő feketerigók tetemeiről az égre emeli tekintetét: imát mond, de elcsuklik a hangja: a Miatyánk töredékeket idéz az Úr imájából: “ki vagy... ...a te neved... ...országod" és így tovább.


Az ismételt nekirugaszkodások narratívája itt szaggatja, zaklatja, tördeli a ciklus ívét: két Apostolok cselekedetei című négysoros, és két  - ellentétes alcímekkel ellátott - Foltnyi Jézusfejek című vers található a ciklusban: az első vigasztalan ének, a második vigasztaló ének. Ugyanakkor ha összeolvassuk a kettőt, rájövünk, előbbi az utóbbi variációja és nem fordítva. Vigasztalanság és vigasz olyan egynemű tragikummal kerül egymás mellé, akár Simon Weil a Kegyelem és nehézkedésben: "Aki végére ért tanoncidejének, annak számára a dolgok és az események, mindig és mindenütt, ugyanannak a véghetetlenül szelíd beszédnek, Isten beszédének a rezgései lesznek."


Ebben a részben a címadó szintagma is visszatér, nem csak egy verscím formájában, de szereplőként is: “a nyirkos, hideg, véres lepel a földön / hevert, rajta János és János, Péter és Péter." Talán itt kapunk választ a cím kérdésére: nem csak Jánosból, Péterből is kettő van. “Tizenkét kőműves, tizenkét áruló. A tizenkét napból egyik a szenté, tizenkét áruló: tizenkét szent ember."

 

Talán erre a kettős természetre utal, ami a tizenkettőnél is jelen volt: a bűnös, áruló, és a szent, megváltott  természetre. A vigasztalan és vigasztaló énekhang kettősségére? János és János, Péter és Péter valóban egytől egyig Tamás (“akit melléknevén Didimusznak [iker, kettős] hívtak" - János 11:16 *Szent István Társulati Biblia). A kettős, széttartó, esetelen emberi természetet írja meg ez a kettős, széttartó, esetlen kötet: mellékes, hogy nem akar, vagy nem tud erősebb szöveg lenni: a fragmentált, el-elhallgató szövegek közt az olvasó odaáll a versek mellé, és úgy szorít nekik, mint ahogy dadogó, beszédhibás osztálytársunknak szorítunk feleléskor, függetlenül attól, hogy mennyire tudja az anyagot. És ez itt nem egy leereszkedő vállveregetés: aki a szavakból él, annak bátorság kell egy ilyen halkszavú kötetet kiadni a kezéből. Mint ahogy a kételyekből és bizonytalanságokból élő költészet univerzumában bátor tett a hitet felvállalni, ha pedig már a hívő “klubban" vagyunk, ott a kételyek felvállalása számít a legmerészebb lépésnek. Talán nem is más ez a kötet, mint Kiiratkozás minden ilyen előregyártott halmazból. Kivonulás a pusztába, a szavak böjtje. A társaságra vágyó, kibeszélésre szomjazó poszttraumatikus én harca a hallgatásba burkolódzó, afáziás, poszttraumatikus Istennel. Ez a harc azonban, ahogy az írás is elénk állítja, nem csak elkerülhetetlen, de a megszabaduláshoz vezető egyetlen út is: “Jákób pedig egyedül maradt, és tusakodott vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig...Jákób pedig azt a helyet Penúélnak nevezte, ezt mondván: láttam Istent színről színre, és megszabadult a lelkem" (1Mózes 32:24-30).

 

Fotó: Bach Máté

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Molnár Illés --


További írások a rovatból

Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója
irodalom

Tudás, internet és hálólét Tudás, internet és hálólét
Informatórium – A tudomány tudománya című tudománynépszerűsítő programsorozat a Szegedi Tudományegyetemen
irodalom

Ki a német ma? Ki a német ma?
Ingo Schulze íróval a különböző mércékről, az irodalom szerepeiről és a történetmesélésről beszélgettünk
irodalom

Apák földön fekve Apák földön fekve
Vállaltan elfogult beszámoló Kalapos Éva Veronika regényéről: Ezek voltak az apák, Athenaeum kiadó, 2021

Más művészeti ágakról

8. Budapest International Documentary Festival
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
art&design

Boldogság, gyere haza… Boldogság, gyere haza…
Bihari Ágnes Boldog Kft című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés