bezár
 

art&design

2013. 03. 21.
Húsvéti kézműves vásár a Petőfi Csarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vásárral, kézműves szakmák bemutatójával, kreatív játszóházzal, táncházzal és népdaltanítással is várják az érdeklődőket a Mesterek Világa - Húsvéti Kézműves vásáron vasárnap a budapesti Petőfi Csarnokban.
Minden korosztálynak kikapcsolódást kínál az egésznapos esemény, amelyen az érdeklődők a vásárlás mellett különböző kézműves szakmák bemutatóit tekinthetik meg, valamint néhány mesterséget szakképzett mesterek segítségével ki is próbálhatnak.
 
Az érdeklődők a saját maguk által készített munkákat hazavihetik - közölte a Petőfi Csarnok az MTI-vel.
   
A látogatók többek között a faművesek, bőrdíszművesek, keramikusok, kékfestők, könyvkötők, csokoládé- és hangszerkészítők, táskakészítők szakmájával ismerkedhetnek meg.

A kicsik pedig bepillantást nyerhetnek az origami hajtogatás, a gyöngyfűzés, valamint a szövés-fonás rejtelmeibe. De lesz egész napos ingyenes arcfestés és táncház, délután pedig ingyenes népdal- és néptáncanításon vehetnek részt a gyerekek. 
   
A szervezők tervei szerint a jövőben egy-egy jeles ünnephez kapcsolódva több alkalommal is meg fogják rendezni az eseményt - olvasható a közleményben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez
art&design

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról

Más művészeti ágakról

Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
építészet

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról
Interjú Bakos Barbara illusztrátorral, animátorral nemzetközi lehetőségekről, ügynökségi munkáról, gyerekirodalomról
színház

Színház a koronav közepén (2) Színház a koronav közepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés