bezár
 

art&design

2013. 04. 12.
Katarba kerül Picasso híres festménye, a Gyermek galambbal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A megadott határidő lejártáig nem sikerült brit vevőt találni Picasso híres festményére, a Gyermek galambbal című alkotásra, amelyet a szigetország így kénytelen átengedni egy katari vevőnek.
A brit kulturális tárca tavaly rendelt el ideiglenes kiviteli tilalmat a képre, amely 89 éve az első jelentős Picasso-alkotások között volt, amely egy szigetországi gyűjteménybe került. A tilalom célja az volt, hogy továbbra is Nagy-Britanniában tartsák Picasso e híres munkáját, amely 1901-ben készült a festő kék korszakának előhírnökeként. Az alkotás egy színes labda mellett álló gyermeket ábrázol két kezében tartott galambbal.
   
A festményt arisztokrata tulajdonosai 1974-ben kölcsön adták egy közgyűjteménynek, a Gyermek galambbal 2010-ig a londoni National Galleryben volt látható, majd a Courtauld Gallery Picasso-kiállításába került. A mű árverezésére az Aberconway család 2012 tavaszán adott megbízást a Christie's aukciós háznak. A vételár 50 millió font körüli összeg.
   
A kiviteli tilalom decemberben lejárt, így a szigetországnak ki kell engednie kezéből a festményt, amely május 27-ig látható a Courtauld Galleryben. Utána rövid időre visszakerül az aukciós házhoz, majd - amennyiben a Le Figaro című francia lap információi helytállónak bizonyulnak - Katarba megy.

Az öbölmenti állam a közelmúltban rekordot jelentő 250 millió dollárért vásárolt meg egy Cézanne-festményt is, mindez szakértők szerint egyértelmű jele annak, hogy Katar komoly szereplőjévé válik a műkincspiacnak - jelentette a BBC brit hírszolgáltató.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról
A Zeneakadémián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés