bezár
 

film

2018. 05. 29.
Életműdíjat kapott Mészáros Márta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életműdíjat kapott Mészáros Márta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Mészáros Márta filmrendező életműdíjat vett át hétfő este Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), mielőtt levetítették az Aurora Borealis - Északi fény című filmjét.

Az ünnepélyes díjátadáson a rendező elmondta, úgy érzi, mintha hazatérne Romániába, hiszen a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdióban kezdte a dokumentumfilmes pályafutását. Mint elmagyarázta, moszkvai tanulmányai idején ismerkedett meg egy romániai magyar fiúval, akiért Bukarestbe költözött. Hozzátette: a fia is a román fővárosban született, ezért most is szívesen jött vissza Romániába, hogy bemutassa a legutóbbi filmjét - idézte az Agerpres hírügynökség. 

Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke a filmművészet élő legendájaként mutatta be Mészáros Mártát. Felidézte: még diákkorában látta Mészáros Márta első filmjeit a Bukaresti Film- és Színművészeti Akadémián, ahol sokat tanult a magyar filmművészeti iskoláról.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland: Polgárháború
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés