Anna Hints észt rendezőnő filmje a Sundance Filmfesztivál World Cinema-szekciójának legjobb rendezésért járó díja után világhódító körútra indult, hogy végtelenül egyszerű koncepcióval, ám annál parádésabb megvalósítással adja át a világ minden nőjének az összetartozás és a sorsközösség tapasztalatát. A bemutatott történet egyetlen rövid mondatban leírható: egy néhány fős társaság az év folyamán rendszeresen összejár az évszázados szokásoknak megfelelően, hagyományos eljárással működő, kicsiny erdei szaunakunyhóba. Átforrósodni, megizzadni, együtt lenni és végül megnyílni egymás felé.

A kunyhó vaksötét homályából előtűnő, a minimálisan beszűrődő napfény és a parázs fényében kirajzolódó, hétköznapiságukban nagyon is jelenvaló, meztelen testek fragmentumai – hol egy comb, hol egy kar, hol az arcba hulló haj, egy hát – uralják a képet. Masszív anyagszerűségük és kendőzetlenségük ellenére különös módon levetik magukról a naturalisztikus ábrázolást, és a néző szeme előtt válnak valami megfoghatatlanabb, absztraktabb minőséggé: a női létezés egyszerű, kendőzetlen jelenvalóságává.

Hints és operatőre, Ants Tammik képei a buja természeti tájról és az izzadó, meztelen női testekről ugyanúgy misztikus, a létezés metafizikai mélyéig hatoló jelentést közvetítenek. 

Ebben az átesztetizált miliőben pedig nem történik más, minthogy a nők egymás között beszélgetni kezdenek, elsősorban arról, ami ebben a szaunahelyzetben a legkézenfekvőbb módon adott: a civilizáltság kódjait (öltözet, frizura, gazdasági-társadalmi körülmények és elvárások) levetett testükről. Eleinte arról, ami közös női élmény, a szépséghez való ambivalens viszonyról, a külsőnkkel kapcsolatos társadalmi elvárásokról. Azután női szerepekről, férfiakról, szerelemről és csalódásról. Majd, ahogyan az együtt töltött idő telik, úgy tárulnak fel, válnak megoszthatóvá a legfájdalmasabb traumák.

A Smoke Sauna Sisterhood azt mutatja fel ebben a különös és intenzív dramaturgiai helyzetben, hogy ha megteremtődik a megfelelő közösség, akkor közösen elbírhatóvá, de legalábbis kimondhatóvá válnak a legsúlyosabb élmények is. Ehhez védett teret ad egyfelől a szaunakunyhó sűrű és forró homálya, másfelől pedig az összejáró nők ösztönösen támogató közössége. 

A film kapcsán sokszor elhangzik a női körök támogató, gyógyító, már-már mágikus ereje és jelentősége. Álljon itt egy másik, de legalább ennyire fontos aspektus, amelyet a Smoke Sauna Sisterhood rendkívüli erővel tár elénk: a rítusok szerepe az életünkben. Az ember antropológiai igénye, hogy közösségben megélt rítusokban vegyen részt, amelyekben a közös tevékenységek – szertartások, cselekvések, kántálások, éneklések, imák – során legalább rövid időre megélhető az individuum feloldódása valamilyen nagyobb, a saját létezés korlátain túlmutató egységben. A filmben megismert nők sem pusztán csak ülnek valahol és beszélgetnek. Az évszázados hagyományokra visszatekintő (a filmvégi felirat értelmében az UNESCO Világörökség részét képező) füstszaunaszeánsz máig archaikus elemekre épül: a tüzet kézzel kell megrakni és őrizni, a bebocsáttatásnak rituális rendje van, amelyhez ősi népdalok szolgálnak sorvezetőül. A masszírozások, testcsapkodások aromás gyógynövényekkel és archaikus ráolvasások közben történnek. Ezeknek a rituális cselekményeknek a során a szaunázók nemcsak egymáshoz, hanem megannyi korábbi generáció tapasztalatához és élményéhez is kapcsolódnak, az egyszeri ember esendősége és végessége feloldódik a kollektív nőiség végtelenségében.

A film kapcsán szintén sokat emlegetett megtisztulás a füstszauna forró páráján és a tó jeges vízébe merülésen túl ebből az élményből is táplálkozik. Anna Hints jól tudja ezt, a film emiatt búcsúzik a nézőtől a szereplők hosszú, egyre eksztatikusabbá váló, rituális kántálásával. Ezt adja útravalóul, markáns élmény gyanánt beleégetve a tudatunkba, kihasználva azt a hasonlóságot, amely a szaunakunyhó és a moziterem sötétje között eleve adott. Egyszersmind azt is üzeni: feladatunk van. Találjuk meg a magunk átlényegülésre és megtisztulásra alkalmas tereit.

Képek: Mozinet