bezár
 

art&design

2020. 12. 02.
Elhunyt moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum elnöke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenvennyolc éves korában elhunyt Irina Antonova, a moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki 52 évi irányítás után, 2013-ban kérte felmentését világhírű intézmény éléről.

Antonova 1945-ben diplomázott a moszkvai Lomonoszov egyetemen és aspiránsi minőségben már abban az évben a külföldi műalkotásokat bemutató Puskin Múzeumban helyezkedett el, amelynek vezetését 1961-ben vette át. 2013-tól az orosz állami múzeumok főkurátora lett.

Antonova kulcsszerepet játszott abban, hogy a szovjet és az orosz közönség odahaza ismerkedhetett meg világ kiemelkedő műalkotásaival. Kezdeményezésére a Puskin Múzeumban 1967 óta évente rendeznek tudományos szimpóziumot a nyugat-európai művészettörténetről, Borisz Vipper történészről elnevezve.

1974-ban az általa igazgatott múzeumban állították ki először a Szovjetunióban Leonardo Mona Lisáját. Ugyanebben az évben Antonova kezdeményezésére átszervezték a Puskin Múzeum állandó kiállítását. Az ő közreműködésével rendezték meg itt egyebek között a 1981-ben a Moszkva-Párizs 1900-1930, 1996-ban a Moszkva-Berlin 1900-1950, ugyanebben az évben a Trója kincsei Heinrich Schliemann ásatásairól, 2010-ben a Picasso, 2013-ban pedig a Tiziano című kiállítást.

1981-ben Szvjatoszlav Richterrel közösen kezdeményezte, hogy Decemberi esték címmel tartsanak minden évben képző- és zeneművészeti fesztivált a múzeumban. A nyolcvanas évek végén elfogadták az intézmény fejlesztésének állami programját, amelynek keretében 1994-ben megnyílt a magángyűjtemények múzeuma.

Az ő felügyelete alatt adták át 1996-ban a 750 híres antik, középkori és reneszánsz szobor és festmény másolatát bemutató Ivan Cvetajev Múzeumot, 1998-ban a Puskin Múzeum intézettörténeti termét és 1999-ben Richter emléklakását. 2006-ban a Puskin Múzeum főépülete mellett megnyílt az európai és amerikai orászágok 19. és 20. századi művészetének galériája és az ifjúség esztétikai nevelését szolgáló Museion központ.

Utódját, Marina Losakot Antonova maga ajánlotta a Puskin Szépművészeti Múzeum élére.

A múzeum hétfőn közölte, hogy a neves szovjet-orosz művészettörténész és muzeológus halálát az új koronavírusos fertőzés okozta. Elhunyta miatt az orosz közélet más neves képviselői mellett Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olga Ljubimova kulturális miniszter is részvétét nyilvánította.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care! Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care!
A Skurc Group „Töredekékek” című kiállításáról a MAMŰ Galériában
art&design

Kölcsönös kontamináció Kölcsönös kontamináció
Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsa: „Termékeny félreértés / Productive Misreadings”
art&design

Én is éltem Én is éltem
A magyar performansz története 1966–2018 (7): Szerbiai magyar performansz: Szombathy Bálint (1972–), Ladik Katalin (1968–)

Más művészeti ágakról

gyerek

Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait
Virtuális kiállítás, online foglakozás gyerekeknek és tárlatvezetés a Deák17 Galériában
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Elegáns megoldások Elegáns megoldások
Interjú Bornemisza Eszterrel karriertörténetéről, szakmai önfejlesztésről és a kortárs textilművészet hazai és nemzetközi megítéléséről
gyerek

Világraszóló mesék a barátságról Világraszóló mesék a barátságról
100 éve született Zdeněk Miler és idén 65 éves a Kisvakond


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés