bezár
 

építészet

2021. 05. 04.
Június közepéig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 14-ig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra, amely kiemelt figyelmet fordít a világszinten is egyedülálló magyar tájházhálózat megtartására - közölte a programot koordináló Teleki László Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Népi Építészeti Programban a tájházak megújítására, megóvására igényelhető támogatás. A tájházak fenntartói a helyreállítást megelőző szakmai dokumentációk elkészítéséhez, valamint épületfelújítási tevékenységgel járó helyreállításhoz is kérhetnek hozzájárulást.

A támogatás a tájházak veszélyelhárításához, állagmegóvásához, részleges vagy teljes felújításához biztosít forrást. A cél a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos technikák újraélesztésével.

Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege szakmai előkészítésre minimum 500 ezer, maximum 1,5 millió forint, épületfelújításra minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint. A hozzájárulás mértéke a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltségnek legfeljebb a 80 százaléka lehet.

A támogatási kérelmeket elbíráló bizottság a veszélyeztetett helyzetben lévő épületeknél a támogatás mértékét egyedi döntéssel megemelheti a felmerülő összköltség legfeljebb 90 százalékára. A veszélyeztetettség mértékének megállapítását a benyújtott dokumentumok alapján a bíráló bizottság végzi.

A támogatási kérelmeket a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen, www.nepiprogram.hu-n, elektronikus formában lehet benyújtani június 14-ig.
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Tér-erő-tér Tér-erő-tér
Claus Käpplinger (szerk.): Spaces of Intensity. 3h architects. Birkhäuser, 2020
építészet

Utca Londonban Utca Londonban
Zed Nelson The Street című filmje kapcsán
építészet

Miénk ez a tér! Miénk ez a tér!
Budapest a lehetőségek városa
építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott

Más művészeti ágakról

Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021
Bemutatták Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regényét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés