bezár
 

színház

2011. 04. 29.
Alkotás és archiválás: konferencia az SZFE-n
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alkotás és archiválás címmel rendez konferenciát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Doktori Iskolája a magyarországi művészeti egyetemek részvételével hétfőn.

Szkéné színház

A konferencián táncosok, színészek, színházi rendezők, dramaturgok, a művészeti egyetemek doktori iskoláinak hallgatói tartanak előadást a témához kapcsolódva - mondta Tarda Orsolya, az egyetem kommunikációs referense az MTI-nek.

Szólt arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly rendezte meg először a művészeti egyetemek doktori iskoláinak konferenciáját Nyitány címmel. A rendezvényt - amelynek fő szervezője Jákfalvi Magdolna, az egyetem tanára - hagyományteremtő szándékkal tartják, távolabbi cél, hogy az előadások anyaga nyomtatott formában is megjelenhessen - tette hozzá.

Mint mondta, fontosnak tartják a művészeti egyetemek doktori iskoláinak vezetői a tudományos és szakmai kapcsolat kialakítását, amelynek egyik első megvalósulási formája a közös konferencia.
Szólt arról, hogy a konferencia célja alkalmat teremteni a társművészeti területeken dolgozó szakembereknek, művészeknek a találkozásra, párbeszédre, vitára. Hozzátette: mivel az iskola hallgatói gyakorló művészek, rendezők, táncosok, filmrendezők, dramaturgok, a konferencia nyomán akár a hasonló szemléletű alkotók egymásra találását, együttműködését is várják.

Elmondta: a konferencia azzal az alapkérdéssel foglalkozik, hogy az előadóművészet jelenidejűségének törvényét hogyan próbálja az archiválás megtörni. Ugyanis egy színházi előadás vagy táncprodukció élő műfaj, az archiválása képen, hangban vagy írásban, a pillanat megragadása, konzerválása régóta foglalkoztatja a szakembereket.
A rendezvényről szóló közlemény szerint az idei konferencia felöleli a mű és a reprodukció, az eredeti és a másolat, a régi és az új múzeumi gyakorlat, a színházas/filmes újraírás témáját.

Mint írják, a művészeti felsőfokú iskolák tudományos tevékenységének összehangolása különösen fontos feladat. Ahogy a produktumban is együtt alkotnak egészet az egyes művészeti ágak, úgy a róluk folytatott elemzés, vita, az egyes elméleti területek összefonódása is elengedhetetlen - teszik hozzá.

A konferenciára várják a művészeti intézmények hallgatóit, a művészeti ágak kutatóit, előadóit, középiskolai tanárokat, és minden érdeklődőt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
színház

Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

A Folkment Minifesztiválról
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés