bezár
 

zene

2011. 05. 07.
Mégsem jön Budapestre a Queens Of The Stone Age
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mégsem ad koncertet május végén Budapesten a Queens Of The Stone Age. A stoner rock első számú zenekara több európai fellépését, köztük a Petőfi Csarnokba tervezett koncertjét is lemondta - tájékoztatta a szervező Live Nation az MTI-t.

Közleményük szerint a Queens Of The Stone Age május 28-i budapesti fellépése mellett május 29-i prágai és május 30-i varsói koncertjét is lemondta, mert előre nem látott körülmények miatt hamarabb kell visszatérniük az Egyesült Államokba, mint tervezték.

Mint a szervezők írják, a most lemondott koncertet megpróbálják mihamarabb pótolni.

A belépőjegyeket a vásárlás helyszínén, a koncert eredetileg meghirdetett dátumától számított harminc napon belül visszaválthatják a rajongók, akik minden bizonnyal már igencsak várhatták a fellépést, hiszen a kaliforniai zenekar 2008 óta pihenőt tartott.

Az öt remek albumot jegyző, 1997 óta működő öttagú zenekar május elején indult turnéján 1998-as, cím nélküli első albumának márciusban megjelent, bővített, új kiadását mutatja be.

Új stúdióalbummal - Era Vulgaris címmel - legutóbb 2007-ben jött ki a Josh Homme énekes-gitáros-dalszerző vezette Queens of the Stone Age, amely azonban a hírek szerint most egy újabb lemezre is készül.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.

Más művészeti ágakról

Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés