Michel Hazanavicius fekete-fehérben forgatott munkáját taps és nevetés köszöntötte a vetítés végén. Az alkotás a némafilmek hollywoodi hőskorába, 1927-be repíttette vissza a nézőket, beavatva őket a kor legnagyobb sztárja, George Valentin sorsába, akinek mesés karrierje két évvel később a hangosfilm "áldozata" lett.

A kritikusok szerint mind a Valentin szerepét alakító Jean Dujardin, mind a hangosfilmes kolléganőjét, Peppy Millert játszó Berenice Bejo kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Weinstein testvérek még idén moziba akarják küldeni a The Artist című produkciót, és egy cannes-i babérkoszorú nyilván jót tenne a nézettségnek - latolgatták a fesztivál elemzői.

"Tisztán látvány. Színtiszta mozi. Nem tudtam, hogy képes leszek-e megcsinálni" - mesélte a 44 esztendős rendező, aki régi kollégáját, Ludovic Bource-t kérte fel a film zenei világának megalkotására.
Mint Hazanavicius elárulta, szereplői és ő is rengeteg némafilmet néztek meg a forgatás előtt, hogy ellessék a szavak nélküli történetmesélés titkát. A rendező hamar rájött, hogy az ironikus vígjáték nem a megfelelő műfaj. "Egy némafilm bizonyos hatást gyakorol a nézőre. A melodráma vagy a szerelmi történet jobban illik a néma formátumhoz" - magyarázta.

Hazanavicius ugyanakkor nem művészfilmben gondolkodott, szó sincs arról, hogy a sorok között kellene olvasni az értelmét keresve, a közönségnek készítette a filmjét.

Az Argentínában született, de Franciaországban felnőtt Bejo arról beszélt, hogy inspirációját a némafilmek hősnőitől merítette, akiknek minden különösebb eszköz nélkül sikerült mély érzelmeket kifejezniük a filmvásznon. Ahogy fogalmazott: furcsa módon a szavak nélküli játék rengeteg szabadságot adott neki és kollégáinak.

"Néha túl sok a beszéd a filmekben. A csönd csodálatos gyakorlat" - csatlakozott Bejo véleményéhez Dujardin is.

A The Artist az utolsó pillanatban került be az Arany Pálma-díjért folyó versenybe, ugyanis eredetileg a mezőnyön kívül vetítették volna.