bezár
 

art&design

2011. 07. 05.
Turisztikai központ lesz a komáromi erőd Dunai bástyájában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelenleg a közbeszerzési eljárásokat készítik elő a Monostori erőd Dunai bástyájának felújításához, amelynek keretében kiállítóteret és turisztikai központot is kialakítanak. A beruházás másfél-két év alatt készülhet el - hangzott el a létesítményben tartott keddi sajtótájékoztatón.

prae.hu

A 140 éves épület felújításához az Európai Unió 389 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A költségekhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 72 millió, míg Komárom önkormányzata 10 millió forinttal járul hozzá - mondta a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Varga István tájékoztatása szerint a felújítást követően megnyíló állandó kiállításon a dunai hajózás történetét és a Duna menti mesterségek hagyományait mutatják be.

Felépítik egy bőgőshajó fedélzetének mását, amelyen a látogatók mozgathatják a kormánylapátot, cipelhetik a liszteszsákot vagy akár a horgonyt is leengedhetik. Megidézik az aranymosók, a halászok, a hajóépítő ácsok, szekeres gazdák munkáját. A hajómalmok működését makett segítségével ismerhetik meg a látogatók.

A felújítás után a Dunai bástya előtti partszakaszon lévő folyami kikötőt is használni lehet majd. Az erőd a Mahart PassNave Kft.-vel való együttműködéstől azt várja, hogy a vízi turizmus bevonásával növelhető lesz a látogatók száma. Ráadásul az erődbe így eljuthatnak majd a közeli Neszmélyi Hajóskanzen múzeumhajói, köztük a történeti jelentőségű hadihajó, a Lajta monitor is.

A Monostori erőd a komáromi erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény azonban elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét.

A Dunai bástya, más néven Parancsnoki torony az erőd legfontosabb része, önállóan is védhető egység. Az épület egy földdel fedett, árkokkal csaknem teljesen körülvett, középudvaros, zárt patkó alakú, 3, illetve 4 szintes ágyútorony.

Az első világháború békeszerződése az erődrendszert kettévágta: a Monostori erőd, a Csillag erőd és az Igmándi erőd Magyarország területén maradt, míg az Öregvár, az Újvár és a Nádor-vonal Szlovákia területén, Komárnóban található.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés