bezár
 

film

2011. 07. 17.
Kevésbé szórakoztató lesz a kínai tévé
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komolyabb műsorokra cserélné a "tömegek számára káros tartalmú" tévéprogramokat Kína: az állami rádió, film és televízió főhivatal (SARFT) a korábbi korlátozások után most a szórakoztató műsorok adásidejének csökkentésére készül.

prae.hu

A SARFT - miután áprilisban betiltotta az időutazásos sorozatokat és filmeket, május 1-jével pedig a romantikus szappanoperákat, bűnügyi- és kémsorozatokat is levettette a televíziók képernyőjéről - most a szórakoztató műsorok sugárzásának korlátozására készül. Az állami rádió, film és televízió főhivatal által kidolgozott terv értelmében a jövőben a helyi műholdas csatornák csupán heti három alkalommal, valamint csak délután 5 és este 10 óra között adhatnának szórakoztató jellegű műsorokat - értesült a Shanghai Daily napilap.

A SARFT szerint túl sok az alacsony színvonalú, a "tömegek számára káros tartalmú" műsor a tévében, ezek visszaszorítását megvitatandó, a hivatal nemrég szimpóziumot is szervezett a legnépesebb tartományok képviselőinek részvételével.

A korlátozásról több csatornát már szóban tájékoztattak, a hivatalos rendelet az év második felében várható - írja a pekingi Jogi Tükör című lap. Számos adó a szabályozás életbe lépését meg sem várva, máris többé-kevésbé átrendezte műsortervét, a híradásokat és riportműsorokat előrébb hozva, illetve a kérdéses kategóriába eső adásainak, így például beszélgetőshow-inak színvonalát feljavítva, bár az, hogy pontosan mi számít szórakoztató műsornak, egyelőre nem tisztázott.

A rendelkezés híre vegyes fogadtatásra talált a kínai tévénézők közt, a közösségi média platformjain elsősorban a fiatalok adtak hangot egyet nem értésüknek.

A távol-keleti országban több mint egymilliárdra becsülik a tévénézők számát, a CSM médiakutató intézet felmérése szerint 2010-ben átlagosan egytizedük választott valamilyen szórakoztató műsort kikapcsolódásul.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján

Más művészeti ágakról

építészet

Gondolatok a Körszállóról
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés