zene
2011. 09. 12.
Növelik az előadók és lemezkészítők jogvédelmét
Az EU-tagállamok képviselői hétfőn miniszteri szinten - minősített többséggel - hivatalosan jóváhagyták azt a megállapodást, miszerint ötvenről hetven évre terjesztik ki az előadóművészek és a lemezkészítők zenei jogvédelmét.
A kiterjesztés ellen szavazott Belgium, a Cseh Köztársaság, Hollandia, Luxemburg, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, tartózkodott Ausztria és Észtország.
A kiterjesztés indoka, hogy a zenei előadóművészeket gyakran nagyon súlyosan érinti az ötven évre korlátozott védelem. Ez ugyanis azzal jár, hogy azok, akik zenészként huszonévesen alkottak maradandót, hetven fölött, életük alkonyán hirtelen jelentős jogdíjaktól esnek el.
A közös, minősített többségi álláspont szerint a jogvédelemnek lényegében a művész egész hátralevő életében ki kell tartania.
A most elfogadott rendelkezés lehetővé teszi azt is, hogy azok a művészek, akik lemezkiadókra ruházták át jogaikat, az ötven és hetven év közötti időszakra nézve - bizonyos feltételek fennállása esetén - saját jogukon élvezhessék az új szabályozás előnyeit.
A tagországoknak két éven belül kell beilleszteniük nemzeti jogrendszerükbe az új szabályokat.

További írások a rovatból
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriuma a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertjén
Más művészeti ágakról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen