art&design
2011. 10. 03.
Octopoly programdömping a Design Hét kapcsán
Octopoly – Design okosan!
Mi sül ki egy tucat tervező szakos hallgató, a Medence Csoport és a Kultúrgorilla közös gondolkodásából? Hogyan lesz mindebből nyolc nap alatt installáció?
A kiállítás célja az upcycling, mint filozófia bemutatása, amely hangsúlyozza a minden lépésben magasabb minőséget képviselő fejlődést. Ez a fejlődés nemcsak az Octopoly – Design okosan! workshop keretében elkészült tárgyakat foglalja magába, de az azokat megálmodó hazai és kolozsvári egyetemekről érkező tervező szakos hallgatókat is, akik közösen, csapatként gondolkodva készítettek köztéri installációkat a 2011-es Sziget Fesztiválra.
A kiállítás érdekessége, hogy a látogatók játékosan követhetik végig a csapatépítés-tervezés-kivitelezés közben történt fejlődést, miközben az upcycling tevékeny részeseivé válnak.
A műhelybeszélgetés során a közösségi alkotófolyamatokról szerzett tanulságokat a meghívottak a közönség bevonásával vitatják majd meg azzal a céllal, hogy olyan fő irányvonalakat és kritériumokat határozzanak meg, amelyek jövőbeni workshopok sikerességének zálogai lehetnek.
Házigazda: Gross András (Medence Csoport)
Moderátor: Bakos Maxim (MOME Line)
A beszélgetés résztvevői:
Fehér Bori - építész, design menedzser, MOME EcoLab programvezető (MOME)
Bánáti Gábor - formatervező-művész, főtanácsadó (NyME AMI)
Fehér Katalin - újmédia-kutató, tudományos főmunkatárs (BGF)
Martinkó József - építészeti kritikus, szakújságíró
Pozsár Péter - okleveles építész (Újirány csoport)
Octopoly kiállítás:
Megnyitó: 2011. október 4., 19:00, megnyitja: Bodóczky Antal.
A megnyitón mástészta design-falatok!
A kiállítás megtekinthető: 2011. október 5-21., h-p.: 12:00-18:00.
Műhelybeszélgetés:
2011. október 6., 18:00.
Záró workshop:
2011. október 22., 10:00-16:00.

További írások a rovatból
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Más művészeti ágakról
Beszélgetés és felolvasás Ingo Schulzéval a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Bemutatták Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis című könyvét