bezár
 

irodalom

2008. 08. 01.
Rushdie az ellene kiadott fatváról készül írni
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rushdie az ellene kiadott fatváról készül írni Salman Rushdie könyvet írna az ellene kiadott fatváról, azaz arról a vallási "útmutatásról", amelyet Sátáni versek című kötete megjelenése után, majd' húsz éve mondott ki rá egy iszlám vallási vezető, felszólítva a muzulmánokat az író életének kioltására.

A szerző a minap a BBC-nek nyilatkozva fedte fel tervét, miközben elárulta, hogy nagyon nehéz időszakot élt át az alatt kilenc év alatt, amelyet kényszerű bujkálással töltött.

"Azt hiszem van ebben egy sztori. Sokan bátorítanak rá, hogy írjam meg és talán meg is teszem" - mondta az író, akit a közelmúltban választottak meg az elmúlt negyven év Booker-díjasai között is a legjobbnak Az éjfél gyermekei című művéért.

Az író meggyilkolására felszólító fatvát annak idején Irán egykori vallási vezetője, Khomeini ajatolláh adta ki, istenkáromlónak bélyegezve a Sátáni verseket, de az alkotó tavalyi lovaggá ütésekor a közel-keleti országban ismét megerősítette egy vallási vezető, hogy az "útmutatás" még mindig érvényben van.

Rushdie ugyanakkor a "szabadlábon" töltött utóbbi kilenc évre hivatkozva úgy vélekedett, hogy a bujkálós korszak már csak egy lezárt fejezet életében, és nem hiszi, hogy még egyszer visszatérhet.

Az indiai származású, Nagy-Britanniában letelepedett író szerint az internet azért is nagyon fontos, mert szűkíti a kultúrák közötti szakadékot. "Könnyen előfordulhat, hogy akármilyen banálisnak is gondoljuk, a YouTube vagy a MySpace fogja megváltoztatni a világot" - mondta. 

"Az internet megmutatja az embereknek, milyen lehetne az élet. És ha az elnyomó országokban élők meglátják, ők is azt akarják majd" - fogalmazott Rushdie.

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés