bezár

színház

2008. 08. 08.
Nagy siker volt a debreceni színház vendégjátéka Dubrovnikban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szép sikert aratott még a horvát színházi szakma köreiben is a Debreceni Csokonai Színház előadásában Marin Drzic Dundo Maroje (Maroje bácsi) című komédiája a Dubrovniki Nyári Játékokon szerda este. Az előadást meghívták Zágrábba és Splitbe is.
Az óvárosi katedrális előtti téren este fél tízkor kezdődött az előadás magyarul, de mivel a darab történetét már a horvát kisiskolások is ismerik, nem okozott gondot a megértése - mondta el Vidnyánszky Attila igazgató-rendező, a darab színpadra állítója. Még indulásuk előtt, csütörtökön reggel barátságosan megszólították őket az utcán a helybeliek, s ez jóleső érzés volt - tette hozzá a rendező.

A közönség az előadás végén fölállva tapsolta meg a debrecenieket, és a színészek az éppen Dubrovnikban próbáló zágrábi nemzeti színház színészeinek tapsoló sorfala mellett vonult le a színről. A dubrovniki siker nyomán máris meghívták a Dundo-előadást Zágrábba, ahol szeptember 20-án mutatja be Marin Drzic remekét a debreceni társulat - tette hozzá az igazgató.

Szkéné színház

Vidnyánszky Attila elégedetten szólt arról, hogy ezzel az előadással elmennek télen Splitbe is, a nagy dél-adriai kikötővárosba. Rendezőként ő már bemutatkozott Splitben, két évvel ezelőtt az ottani Nemzeti Színházban színpadra állította Mozart Don Giovanni című operáját.

Ezelőtt azonban a jövő héten kétszer adják elő a Dundo Marojét Szentendrén, a nyári játékokkal együttműködve. A debreceni közönség először október 2-án láthatja az előadást. Horvátország-szerte idén ünneplik Marin Drzic (1508-1567) dubrovniki reneszánsz író, drámaíró születésének 500. évfordulóját, s a debreceni társulat dubrovniki vendégjátéka volt az egyetlen külföldi bemutató három horvát társulat Dundo Maroje előadása mellett a Nyári Játékokon.

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --

További írások a rovatból

színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész

bezár
Regisztráció

bezár
Bejelentkezés