irodalom
2012. 05. 19.
I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótábor
A Magyar Írószövetség és a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör által szervezett I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótáborba június 15-ig (péntek) lehet jelentkezni. Az öt napos rendezvénysorozaton a kortárs irodalmi programok és szemináriumok mellett a színház, a zene és a képzőművészet is szerephez jut majd.
Az I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótábor 2012. június 27 és július 1. között fogadja az érdeklődőket a hajdúböszörményi Fürdőkertben, ahol a szervezők reményei szerint minden korosztály képviselteti majd magát, mind az előadók, mind pedig a hallgatóság soraiban. A tábor fővédnöke: L. Simon László, költő, író, az NKA elnöke.
Tervezett előadók többek közt: Csukás István Kossuth-díjas költő, író; Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író; Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző; Szentmártoni János költő; Barabás Zoltán költő, a Magyar Írószövetség tagja; Papp-Für János költő; Áfra János költő és a KULTer.hu szerkesztői; Szilágyi Tamás színész, Shakespeare Akadémia; Török Péter előadóművész; Bar-talk zenekar; a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör tagjai.
A tábor teljes ideje alatt szemináriumot és íróiskolát tartanak: Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke; Áfra János költő, szerkesztő, a József Attila Kör elnökségének tagja; Papp-Für János költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség tagja, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke.
A táborra az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni, és a részletekkel kapcsolatban is itt kérhető további tájékoztatás: Papp-Für János – e-mail: janifur@freemail.hu, mobil telefon: 06/30-814-3799. A tábor részvételi díja 30.000 Ft, ami tartalmazza az ötnapi szállást, a napi háromszori étkezést, valamint a szemináriumokon és az előadásokon való részvételi lehetőséget. A táborra való jelentkezés és fizetési határidő 2012. június 15. (péntek). A részvételi díjak átutalását a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör Közhasznú Egyesületnek a Polgári Takarékszövetkezet Hajdúböszörményi Fiókjában vezetett: 61200285-14034712 számú számlájára várják.

További írások a rovatból
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Más művészeti ágakról
Az anyag mélyén című csoportos kiállításról