bezár
 

zene

2012. 11. 21.
Brahms-arcok – Zsoldos Bálint zongorakoncertje
2012. november 29. (csütörtök), 19:30, Művészetek Palotája-Fesztivál Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zsoldos Bálint szólistaként és kamarazenészként gyakori vendége a hazai és a nemzetközi koncertéletnek. Európa számos hangversenytermében fellépett, többek közt a salzburgi Mozarteumban, a mantovai Teatro Bibienában és a moszkvai Rahmanyinov-teremben. Mostani koncertjén Brahms zongoradarabjaiból ad bemutatót a Müpa közönségének.
A műsorban is elhangzó, monumentális Brahms f-moll szonáta mind szépségében, mind technikai nehézségeit tekintve a romantikus zongorairodalom egyik csúcsa: szinte hihetetlen, hogy az öttételes művet Brahms mindössze húszévesen komponálta.

A nagy Beethoven-szonáták és Schumann személyes hatása alatt született darab az utolsó a zongoraszonáták sorában – Brahms soha többé nem nyúlt ehhez a műfajhoz.

A Három intermezzo és a Hat zongoradarab sorozatai az életmű másik végéről valók: a késői romantika legszebb alkotásai között számon tartott karakterdarabok az idős Brahms lebilincselően színes és megkapóan személyes hangú vallomásai.

Zsoldos Bálint 1977-ben született Budapesten. Tízévesen felvételt nyert a Liszt Akadémia előkészítő tagozatára, ahol 2002-ben szerezte meg diplomáját.

Szólistaként és kamarazenészként gyakori vendége a hazai és a nemzetközi koncertéletnek. Európa számos hangversenytermében fellépett, többek közt a salzburgi Mozarteumban, a mantovai Teatro Bibienában és a moszkvai Rahmanyinov-teremben.

Szólistaként olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Kocsis Zoltán, Jurij Szimonov vagy Vásáry Tamás.

2011 júliusában a Varsói Nyári Fesztivál nyitókoncertjén nagy sikerrel játszotta Bartók I. zongoraversenyét. Zongorajátékáról számos felvétel készült itthon és külföldön egyaránt.

Zsoldos Bálint

A műsoron:

Brahms: f-moll szonáta, op. 5
Brahms: Három intermezzo, op. 117
Brahms: Hat zongoradarab, op. 118

Jegyárak: 2900, 3900 Ft

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés