bezár
 

zene

2012. 12. 03.
Igazgatóváltás - Bátyai Edina állásfoglalása
2012. december 1.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Leválthatják a posztjáról Bátyai Edinát. A tulajdonosi jogokat gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága 6:2 arányban szavazott a jelenlegi vezető ellenében. Az alábbiakban Bátyai Edina állásfoglalását közöljük szó szerint, változtatás nélkül.

prae.hu

Az elkövetkezendő időszakot tekintve bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem érinti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését, nem sodorja veszélybe mindazt, amit többek közt Hont Ferenc, Hevesi Sándor, Juhász Gyula és Klebelsberg Kunó óta elődeim és jómagam legjobb tudásunkból, meggyőződésünkből és a szakma iránti elkötelezettségünkből és szeretetünkből fakadóan felépítettünk. 

Úgy gondolom, hogy a 82 éves múlttal rendelkező fesztivál sikereit rendületlenül, elhivatott munkával kell folytatni. Hiszem, hogy azok a büszkeségre okot adó eredmények, művészi színvonal, szakmai elismertség, színházművészeti kapcsolatok, melyeket 2004 óta, igazgatásom alatt a fesztivál megszerzett, megtarthatók.

Legyen ez iránymutatás akkor, amikor Magyarország legjelentősebb nyári színházi fesztiváljának vezetéséről gondolkodunk. Bízom abban, hogy a körülmények ellenére tiszteletben tartható a szakmai minőség és a közönség évek óta tartó bizalma.

Mindezektől függetlenül értetlenül állok azelőtt, hogy érdemi indokok hiányában kívánnak dönteni az ügyben.   

Az ügy előzményeiről - többek között - ITT olvashatunk (a szerk.).
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés