bezár
 

zene

2013. 05. 29.
Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója Budatétényben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Anyaországi és határon túli magyar termelők borai, valamint számos koncert és egyéb program várja a közönséget a VIII. Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóján péntektől vasárnapig a budatétényi Rozáriumban.

prae.hu

A találkozót azzal a céllal rendezik meg 2006 óta, hogy - igazodva a Budafok-Tétény Művészeti Fesztivál időpontjához, valamint a trianoni döntés évfordulójához - az egész Kárpát-medencéből összegyűlhessenek a magyar borászok, ezzel is hangsúlyozva az összetartozást - közölték az MTI-vel a szervezők.
   
A közlemény emlékeztetett arra, hogy Budafok története szorosan összefonódik a borral: az akkor még különálló település az 1900-as évek elején az Osztrák-Magyar Monarchia egyik borkereskedelmi központja volt, pincéinek egy része azóta is használatban van. A találkozó helyszíne Magyarország legnagyobb rózsakertje.
   
A hazai pincészetek mellett évről-évre nő a határon túlról érkező borászok száma; a szervezők eddig kevéssé ismert, de jó minőségű borokat előállító pincészeteket is rendszeresen meghívnak, hogy lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásukra.
   
Idén az AZ Nektár Pince (Tokaj), Balla Géza Pincészete (Ménes-Arad), Berecz Stephanie (Tokaj), Bott Frigyes (Muzsla, Felvidék), a Debreczeni Szőlőbirtok (Etyek-Buda), a DiBonis (Szabadka), Dúzsi Tamás (Szekszárd), a Ferenczi Szőlőbirtok (Szekszárd), a Garamvári Szőlőbirtok (Balatonlelle), a Kasnyik Családi Pincészet (Kürt, Felvidék), Légli Ottó (Balatonboglár), Lenkey Géza Pincészete (Tokaj), Maurer Oszkár (Szerémség), a Mátyás Pince (Kisújfalu, Felvidék), a Nachbil (Krasznabéltek, Partium), a Nagy-Sagmeister Pince (Szerémség), a Papp Pincészet (Balatonszabadi), Simon József (Eger), a Skrabski Borászat (Balaton-felvidék), a Strekov 1075 (Kürt, Felvidék), Tiffán Ede és Zsolt Pincészete (Villány), valamint a Vindulo (Szerémség) vesz részt a rendezvényen.
   
A borok mellett fontos szerepe van a Budai Fonó Zeneház által összeállított zenei programnak is. A pénteki nyitóesten a Budafolk Band koncertjén mutatják be a fesztivál himnuszát, majd fellép Ferenczi György és a Rackajam is.
   
Szombaton a délutáni gyermekprogramokat követően a Makám, a Muzsikás együttes, a délvidéki Szökős együttes, Lajkó Félix és zenekara, Lakatos Róbert, Pál István Szalonna és a Dűvő zenekar ad koncertet.
Vasárnap délután szintén több program várja a gyerekeket, majd Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quintet, a Folk Ambassy, az Ádám István emlékzenekar, Szalonna és bandája, valamint a Csík Zenekar lép fel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Celine Song: Többesélyes szerelem
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés