bezár
 

színház

2013. 05. 30.
Elhunyt Tóth-Tahi Máté színművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 55. évében elhunyt Tóth-Tahi Máté Jászai- és Szent István-díjas színművész - tudatta csütörtökön honlapján a Győri Nemzeti Színház.

Szkéné színház

A teátrum hosszú éveken át meghatározó egyéniségeként említett művésze Budapesten született, a színész szak elvégzése után 1980-tól két évadot játszott a kecskeméti Katona József Színházban, majd kettőt a József Attila Színházban töltött. 1984-ben lett a győri Kisfaludy Színház tagja.

Bemutatkozó szerepe Georges Feydeau A női szabó című bohózatában Etienne volt. Drámai és vígjátéki szerepek egyaránt fémjelezték repertoárját - idézi fel az elhunyt művész pályafutását a teátrum.
   
Emlékezetes alakításai között említik egyebek mellett Hlesztakovot Gogol A revizorjában, McMurphyt a Kesey-Wasserman páros Kakukkfészkében, Leopold Máriát Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében, Lord Frank Babberleyt Thomas Charley nénje című művében vagy éppen Schneider Mátyás alakját a Nóti-Zágon-Eisemann feldolgozásában színpadra vitt Hyppolit, a lakájban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés