bezár
 

zene

2013. 11. 14.
Különleges versenyhárfát kapott a pécsi Kodály Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Versenyhárfa-ritkaságot kapott a fennállása óta félezer rendezvénynek otthont adó Kodály Központ: a Devescovi Erzsébet hárfaművész által felajánlott különleges hangszert csütörtökön adták át Pécsen.

prae.hu

A hétpedálos hárfa az első magyarországi versenyhárfa-készítő, a mára méltatlanul elfeledett pécsi kötődésű Lenhardt János munkája. A mester 1924-ben alapította hangszerkészítő üzemét és 1927-ig tizenkét versenyhárfát készített, ebből mindössze kettő van az országban.

Az egyiket a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Múzeuma, a másikat mostantól a Kodály Központ őrzi, s mindkettő a pécsi, a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség pótolhatatlan, kiemelkedő jelentőségű tárgyai közé tartozik.

A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében mintegy 6 milliárd forintból épült, 11 ezer négyzetméteres, 999 embert befogadó konferencia- és koncertközpontban azonban nem a hárfa átadása volt az egyetlen ünnepi esemény csütörtökön.

A 2010 decemberében nyílt intézmény este hét órától adott otthont az 500. eseménynek, a Pannon Filharmonikusok és az Amadinda Ütőegyüttes koncertjének, amelyen Gyöngyösi Levente: Sinfonia concertante 4 ütőhangszer-játékosra és zenekarra című kortárs zenei művének ősbemutatóját is hallhatta a közönség.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében utalt rá, hogy az elmúlt három évben nemzetközi ismertséget szerzett és több építészeti díjjal jutalmazott Kodály Központban eddig megfordult mintegy negyedmillió konferencia- és hangverseny-látogató olyan előadókat láthatott és hallhatott, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Kronos Quartet, Al di Meola, a Mike Stern Band, Kenny Garret, Kocsis Zoltán, Baráti Kristóf és Miklósa Erika.

Hozzátették: az intézmény a 2013/2014-es évadban is sok, "világsztárokkal gazdagon fűszerezett" kulturális eseményt kínál az érdeklődőknek. Eljön Pécsre és virtuóz gitárjátékot ígér Tommy Emmanuel és Pat Metheny, a hazai könnyűzenei előadók közül pedig itt adott, illetve ad koncertet Presser Gábor, Zorán, a Benkó Dixieland Band és mások mellett Harcsa Veronika is.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés