bezár
 

zene

2014. 07. 09.
Martonvásári koncertek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három szimfónia mellett a komponista egyetlen, Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriuma is elhangzik idén nyáron a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) hagyományos martonvásári Beethoven-estjein - közölte a zenekar szerdán az MTI-vel.

Az 1803 nagyhétjén Bécsben bemutatott oratórium Dénes István vezényletével csendül fel a martonvásári estek július 19-i nyitókoncertjén, az 5., Sorsszimfónia társaságában, Röser Orsolya (szoprán), Nyári Zoltán (tenor), Johannes von Duisburg (basszus), valamint a Nemzeti Énekkar közreműködésével.
    

prae.hu

A martonvásári Brunszvik-kastély parkjában július 26-án folytatódik a sorozat. A második hangversenyen Kocsis Zoltán vezényletével az Egmont-nyitány, a 6., Pastorale szimfónia, valamint - Jandó Jenő zongoraművész fellépésével - a Karfantázia című mű hangzik el, a koncerten közreműködik a Nemzeti Énekkar.
    

Az idei martonvásári Beethoven-estek augusztus 2-i zárókoncertjén Hamar Zsolt veszi kézbe a karmesteri pálcát, a műsoron a Coriolan-nyitány, Balog József zongoraművész tolmácsolásában a c-moll zongoraverseny, valamint a 3., Eroica szimfónia szerepel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés