bezár
 

zene

2014. 09. 17.
Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptember 28-án nyitják meg  a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatát, a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

 Az idei program is ünnepi műsorral nyílik, ennek részeként ökumenikus istentiszteletet tartanak az észak-vajdasági Palicson. Köszöntőt mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
    

prae.hu

A műsorban fellép többek között a Cirkalom táncegyüttes, a Fölszállott a páva című tehetségkutató néptáncegyüttes kategóriájának győztese, valamint a Versünnep Fesztivál díjazott színésze, Raffai Ágnes.
    

Dudás Károly, a szervező Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke az MTI tudósítójának elmondta: igyekeznek az ünnepi játékok programsorozatának keretében a folklór mellett a művészetek minden területére ráirányítani a figyelmet. Az idei programsorozat keretében megrendezik a kórustalálkozót, januárban pedig a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét tartják Zentán. Tavasszal ismét megszervezik az amatőr színjátszók találkozóját, nyáron pedig a legnagyobb délvidéki népzenei és néptáncrendezvényt, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. Emellett egész évben számos helyi és regionális kulturális programot tartanak.
    

Az ünnepi játékok első seregszemléjét 1952-ben tartották, majd hosszú kihagyás után 1992-ben élesztették újra a hagyományt. A rendezvény lehetővé teszi a kulturális és művészeti műfajok bemutatkozását a Vajdaságban. Megjelenik a zene, a tánc, a folklór, az irodalom, a színjátszás, a film és a képzőművészet is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés