bezár
 

art&design

2015. 04. 16.
Bibliamúzeumot alapítottak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromszáznegyven kötetből álló bibliagyűjteményt avattak a tiszaderzsi református templomban, többek között óorosz, orosz, ukrán, moldáv, bolgár és szlovák nyelvű imakönyveket, sőt Egyiptomból érkezett arab nyelvű, illetve német aranyozott Bibliát is bemutatnak a páratlan múzeumban.

Fodor Gusztáv református lelkész-igazgató, a gyűjtés irányítója az MTI-nek elmondta: a múzeumba összegyűjtöttek 114 teljes Bibliát, 102 darab Újszövetséget, 15 fajta képes Bibliát, 47 énekeskönyvet, valamint 30 féle imakönyvet, amelyeket összesen harminc nyelven írtak. A legnagyobb ritkaságokat a Magyar Bibliatársulat küldte, de Magyarországon kívül érkeztek különlegességek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről is, a legrégebbi darab 1774-ből származik.
    

A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabját, egy skót család 1802-től 1600-ig visszamenő családfáját is tartalmazó Bibliát, egy tiszaszentimrei lakos ajánlotta fel - közölte a lelkész.
   
A múzeum ökumenikus gyűjtemény - fogalmazott Fodor Gusztáv, utalva arra, hogy bár annak egyik felét ő maga adta, a másik részét a környező templomok gyülekezetei, magánemberek, közéleti szereplők, református lelkészek és katolikus papok gyűjtötték.
    

Fodor Gusztáv elmondta, hogy a Bibliamúzeum létrehozásának kettős célja volt: egyrészt értéket közvetít, ami szerinte hiányzik a köz- és a magánéletből, másrészt a településen átutazó évi 200-300 ezer turista számára is érdekes lehet.
    

A Bibliamúzeumot bárki megtekintheti hétköznap 8-16 óra között.
    

A lelkész elmondta: gyülekezeti meghívásoknak is szívesen eleget tesznek, és a gyűjtemény ötven darabját szívesen kiállítják más településeken is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés