bezár
 

zene

2015. 07. 13.
Hat estén át tartó régizene koncertsorozat Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat estén át tartó régizene koncertsorozatot rendeznek július 21. és augusztus 1-je között a veszprémi jezsuita templomban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta: az érdeklődők a koncerteken egyfajta időutazáson vehetnek részt a történelmi helyszín és az annak hangulatához remekül illeszkedő muzsika segítségével.

prae.hu

A harmadik alkalommal megszervezett sorozat idei rendhagyó rendezvényeként Lant-napot is tartanak - tette hozzá. A július 25-i eseményen a látogatók rövidebb koncertek, hangszerbemutatók és hangszerkiállítás, valamint egy kurzus segítségével ismerkedhetnek meg különböző korok lantjaival.

A veszprémi zenetanárok kezdeményezésére indult koncertsorozaton fellép a barokk ünnepi zenéket korhű hangszereken megszólaltató Sonatores Pannoniae fúvósegyüttes, a Recercare Régizenei Műhely, az Orlandone kamarakórus, Kallai Nóra gamba- és Csalog Benedek fuvolaművész is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Bohemian Betyars új albumáról
Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról

Más művészeti ágakról

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés