bezár
 

zene

2015. 07. 21.
David Friedman (USA) & Tzumo Árpád Duo
Budapest Jazz Club 2015. Július 29. 20:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
David Friedman (USA)  & Tzumo Árpád Duo A hetvenegyedik életévében járó New York-i vibrafonos, David Friedman és a még mindig fiatalnak számító, ám mostanra nemzetközileg is megbecsült hazai billentyűs, Tzumo Árpád 2012-ben a Snétberger Központban ismerkedtek meg egymással. Alig néhány közösen játszott ütem után egymásra hangolódtak és rögtön tudták, hogy az élményt maguk és a közönség  örömére feltétlen meg kell ismételniük.

Erre leghamarabb Berlinben kerülhetett sor, a B-flat jazz klubban, ahol koncertjük hangos sikert aratott. Duójuk idén, július 30-án a Művészetek Völgyébe, a Harcsa Veronika udvarba kapott meghívást, ám, hogy a budapesti közönség is részesülhessen a Magyarországra csak ritkán látogató világsztár játékból egy nappal kapolcsi koncertjük előtt, július 29-én a Budapest Jazz Clubban lépnek fel.

prae.hu

David Friedman pályája során nem kisebb nevekkel játszott együtt, mint Wayne Shorter, Horace Silver vagy Chet Baker és olyan világklasszisok hívták közreműködőnek lemezükre, mint John Scofield, Joe Handerson és Ron Carter, csak néhányat említve a legismertebb nevek közül.

A zeneszerzőként is kiváló vibrafonos számára a duózás mindig is kedves volt, jól bizonyítja ezt 2002-es koncertje, melyen Bobby McFerrinnel adtak felejthetetlen koncertet.

Hogy a koncert még különlegesebb és valóban kihagyhatatlan legyen, ezen az estén a megszokott jazz-sztenderek helyett a két komponista saját szerzeményeit adja elő.

Friedman, Tzumo

Időpont: 2015. július 29.

Helyszín: Budapest Jazz Club (1136, Hollán Ernő utca 7.)

Jegyár: 2.900 Ft

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Balogh Ádám lemezéről
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A kripli a Centrál Színházban
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés