bezár
 

film

2015. 09. 30.
Kiefer Sutherland nem lesz többé Jack Bauer
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiefer Sutherland közölte, hogy semmiféleképpen sem fog visszatérni Jack Bauer ügynök szerepében a 24 című nagysikerű televíziós sorozatban.

Sutherland, aki tavaly még egy minisorozatban eljátszotta az elhárító ügynököt, nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ismét Bauer bőrébe bújik, amikor a Fox csatorna az év elején bejelentette a sorozat életre keltését.
    

prae.hu

"A 24 határozottan befejeződött számomra. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amelyet színészként kaptam, de a sorozat nélkülem fog folytatódni, más dolgokat akarok csinálni" - közölte szerdán Sutherland a BBC-vel.
    

A 48 éves kanadai színész elmondta, hogy a televíziózás alapjaiban változatta meg színészi felfogását. "Többet akarok televíziózni. Hihetetlen tapasztalatokat szereztem a 24 forgatása során, de a legfőbb hasznom az volt, hogy olyat csinálhattam, amit az emberek szívesen néztek és élveztek" - hangsúlyozta, annak a véleményének hangot adva, hogy jelenleg nincs jobb médium a televíziónál.
    

Az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherland új filmjének, a Forsaken című westernnek a bemutatása alkalmából nyilatkozott a zürichi filmfesztiválon, a filmben először szerepel együtt apjával, Donald Sutherlanddel. A Jon Cassar rendezésében készült alkotásban Sutherland pisztolyhőst alakít, aki megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát apjával.
    

Sutherland a Zürichben folyó nemzetközi filmfesztiválon Arany Szem díjat kapott sokoldalú, mindig megújulni képes színészetéért.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Beszámoló a XI. Országos Rajzfilmünnep szakmai napjáról
Interjú Nemes Jeles Lászlóval
Darren Aronofsky: Rajtakapva

Más művészeti ágakról

színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés