bezár
 

építészet

2015. 10. 04.
Díjkiosztókkal és kiállításokkal ünneplik az építészet világnapját Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több építészeti díj átadásával, kiállításmegnyitókkal és koncertekkel ünneplik az építészet világnapját hétfő Budapesten.

A Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) 1998-as határozata értelmében minden év októberének első hétfőjén tartják az építészet világnapját.

prae.hu

A nap kiemelt eseménye lesz a 2015-ös Év háza pályázat eredményhirdetése, amelyet a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában tartanak hétfőn délelőtt.

Idén nyolcadik alkalommal írta ki a pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ).

Ugyanezen a napon adják át a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázat legjobbjainak elismeréseit, valamint az Év Építészeti Fotója kitüntetést is.

A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában a világnapon nyílik meg a 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé anyagát bemutató Building című kiállítás is.

A Budapesti Építész Kamara idei Építészeti Nívódíjának átadóját a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartják, az estet Bálint Imre Ybl-díjas építész, a kamara elnöke nyitja meg. A szervezet által alapított nívódíj célja, hogy a kiváló építészeti alkotások és innovatív gondolatok megkapják a megérdemelt figyelmet, nyilvánosságot, valamint hogy elősegítse az építészeti kultúra fejlődését és az építtetők-építészek közötti sikeres együttműködést. Az estet az Oláh Dezső Trió koncertje zárja.

Az Ybl Egyesület szervezésében megvalósuló programokon az építészet mellett a zene október elsejei világnapjáról is megemlékeznek. A Zeneakadémián Lakatos Gergely, az akadémia főmérnöke Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zeneoktatás megújuló központja Budapesten címmel tart előadást, majd a rekonstrukciót tervező építőművészek, Magyari Éva, Pazár Béla és Potzner Ferenc bemutatják a Zeneakadémia épületét. Az előadásokat koncertek követik, amelyeken közreműködik a Nemzeti Filharmonikusok Kamaraegyüttese, a Momento kórus és az építészekből álló YBL 5ÖS is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Gondolatok a Körszállóról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés