bezár
 

art&design

2015. 12. 03.
Hemző Károly-fotókiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hemző Károly (1928-2012) életművéről átfogó képet nyújtó, a közönség által korábban nem láthatott fotókat is felvonultató fényképkiállítást nyitottak meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Magyarország a fotóművészet terén nagyhatalomnak számít, és Hemző Károly pozitív életszemlélettől sugárzó fényképeivel - hasonlóan André Kertészhez és Robert Capához - a legnagyobbak közé tartozik - fogalmazott a megnyitón Tomka Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese.
    

Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás kurátora elmondta: Hemző Károly egyike a 20. század második felének kiemelkedő magyar fotográfusainak, életműve több mint 250 ezer fényképkockát foglal magába.
    

A péntektől látogatható, 700 négyzetméteren elterülő Szabad szemmel - Fotó Hemző című kiállítás részeként összesen több mint kétszáz, jelentős részben fekete-fehér felvétel  - vintage kópia és az eredeti negatívról készült nagyítás - tekinthető meg, valamint további több száz képpel vetítések formájában ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
    

A kiállítás első része a sportfotós Hemző Károlyt idézi meg. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója szerint Hemző Károly olyan istenadta tehetség volt, aki a kor technikai követelményeinek megfelelően képes volt előre látni mi fog történni a pályán.
    

Hozzáfűzte: az 1950-es években Hemző Károly pályakezdő fotósként az akkori magyar sport fellegvárában, a Honvéd Sportklubnál többek között az Aranycsapat tagjairól készíthetett bravúros felvételeket.
    

Szabó Lajos szintén kiemelte azt is, hogy a kiállítás anyagának csaknem felét olyan elveszettnek gondolt fotók adják, amelyeket korábban sosem láthatott a közönség.
    

Az eseményen Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa hangsúlyozta, a tárlat lehetőséget ad arra is, hogy új szempontok alapján vizsgálhassák az érdeklődők és a szakemberek Hemző Károly rendkívül színes életművét.
    

A kiállítás második részében így Hemző Károly pályájának 1967-től kezdődő bő két évtizedes korszaka kerül terítékre, amikor a csakis a külföld számára megjelenő Magyar Szemle munkatársaként, képszerkesztőként Hemző Károly a szakma aktív alakítójává vált.
    

Kedvenc témái közé tartozott ekkoriban a budapesti élet megörökítése, de számos képe született a Dunakanyarról, Szentendréről, a Balatonról, valamint az olyan "lovas" helyekről is, mint a Hortobágy, Bugac vagy Apajpuszta.
    

Az életmű kiemelkedő részének tekintett lovakról készített fényképekkel külön terem foglalkozik, emellett a tárlat kiemelt figyelmet szentel annak is, miként hatott Hemző Károly a fotósok újabb generációira. Utóbbi részben, ahol megtekinthetőek Hemző Károly fotósfelszerelésének darabjai is, többek között olyan neves fotográfusok, mint Korniss Péter, Keleti Éva és Bánkúti András videofelvételeken vallanak a művészről.
    

A számos dokumentummal, interaktív vetítésekkel és a korszak megidézésében segítő installációkkal színesített kiállítás záró részében a gasztrofotós Hemző Károly kerül középpontba, olyan fotókat láthatnak a látogatók, amelyeket eredetileg Lajos Mari nemzedékek által használt szakácskönyveiben adtak közre.
    

A március 15-ig megtekinthető kiállítás megnyitásaként Hemző Károly Puskás Ferencről készült fotója alatt kialakított vitrinbe helyezték a legendás futballista góllövő cipőjét.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Titeket ki akar lóvá tenni?
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés