bezár
 

film

2016. 01. 20.
A szülőföld az ötödik Ökumenikus Diákfilmszemle-pályázat kiemelt témája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötödszörre hirdették meg az Ökumenikus Diákfilmszemle-pályázatot a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák tanulóinak, az idei kiemelt téma a "szülőföld: kötődés-kérdés-ajándék" - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A kiemelt mellett bármilyen szabadon választott témát feldolgozhatnak a pályázók, tetszőleges műfajban, legfeljebb nyolc perc terjedelemben. A beadási határidő április 27.
    

prae.hu

A filmeket két korcsoportban - 5-8. évfolyam és 9-13. évfolyam - bírálják majd el. Az alkotók vagy alkotócsoportok legfeljebb három filmmel pályázhatnak, egy iskolából több csoport is indulhat.
    

A pályázóknak szakmai napot, filmes műhelymunkát és konzultációt szerveznek a budapesti Piarista Gimnáziumban március 12-én. A szemle nyilvános bemutatóját május 21-én tartják a Sapientia Főiskola Auditorium Maximum termében. A vetítés után a zsűri értékeli az alkotásokat, kihirdeti a kategóriák győzteseit és átadja a díjakat.
    

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium ötödik alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelyről részleteket a www.okudiakfilm.hu oldalon lehet olvasni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Salamon András: Random
Damian Kocur: Kitörés előtt

Más művészeti ágakról

Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemje a Müpában
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés