bezár
 

színház

2016. 06. 30.
Pályázat a nyíregyházi színház igazgatói posztjára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiírta a pályázatot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház ügyvezetői igazgatói posztjára a megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése csütörtöki ülésén.

Az elfogadott határozat szerint az ügyvezetői kinevezés időtartama 2017. február 11-től 2022. február 10-ig tart, a vezetői munkakörre kiírt pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kérnek fel. A pályázatokat a felhívás az Emberi Erőforrás Minisztériumának honlapján való megjelentetését követő harminc napon belül lehet benyújtani a nyíregyházi polgármesteri hivatalban.
    

Szkéné színház

Amennyiben a pályázati eljárás 2017. február 10-ig nem zárul le, akkor a polgármester 2017. február ll-től az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a színház jelenlegi - jövő februárig kinevezett - ügyvezetőjét, Kirják Róbertet bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával - áll a közgyűlési határozatban.
    

A pályázatot azért kellett kiírni, mert 2015. február 19-én, a színház élére megválasztott Schlanger András munkaviszonya 2016. február 9-én indoklás nélkül megszűnt. Schlanger megbízatása 2015 július elsejétől öt évre szólt volna.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés