bezár
 

zene

2009. 03. 03.
Megalakult a YouTube Szimfonikus Zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megalakult a YouTube Szimfonikus Zenekar, a világ első online klasszikus nagyzenekara, amelybe beválogattak két magyar muzsikust is: Bencze László nagybőgőst és Bátki Viktor brácsást .
A mintegy kilencven zenészt több mint háromezer jelentkező közül választották ki. A mezőnyt először híres zenekarok képviselőiből álló zsűri szűkítette, majd a YouTube felhasználói szavazhattak a videómegosztó portálra feltöltött bemutatkozó anyagokra. A jelentkezőknek két felvételt kellett beküldeniük. Az egyik témája szabadon választott, a másik Tan Dun Oscar-díjas zeneszerző egy művének részlete.

A tehetségkutató verseny tavaly decemberben indult. A kiválasztási folyamat lezárult, a szavazatok alapján összeállt a zenekar tagsága, áprilisban a szervező You Tube meghívja őket New Yorkba, ahol három nap alatt betanulják Tan Dun Internet Szimfónia No. 1, Eroica című művét. Az alkotást a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban adják elő április 15-én. Vezényel Michael Tilson Thomas, a San Franciso Symphony Orchestra zenei igazgatója. Thomas több más világsztárral, például a zongorista Lang Langgal és a londoni szimfonikusokkal együtt vállalkozott a klasszikus zene népszerűsítésére a videómegosztó portál segítségével. "A YouTube hatalmas lehetőség arra, hogy közelebb vigyük a klasszikus zenét az emberekhez" - mondta Thomas, aki zenetörténeti YouTube-videósorozatot is tervez.



A YouTube szimfonikusokban összesen 26 hangszeres játszik. A zenekar tagjai között amatőr és hivatásos muzsikusok is vannak. A származási hely alapján összeállított listán közel 30 ország neve áll. A zenészek életkora 17 és 55 év közötti. Van köztük két magyar is: Bencze László nagybőgős és Bátki Viktor brácsás - derül ki a youtube.com/Symphony oldalon elérhető információk alapján.

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés