bezár
 

építészet

2016. 08. 17.
Elhunyt Tiba János építész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 46. évében elhunyt Tiba János építész, a Tiba Építész Stúdió alapítója és vezetője, többek között a Hungária körúti Magyar Telekom székház és a Párizsi Nagyáruház rekonstrukciójának tervezője.

Tiba Jánost augusztus 12-én érte a halál - közölte az MTI-vel szerdán a Tiba Építész Stúdió.
    

prae.hu

Tiba János 1996-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Fiatalon neves nemzetközi irodákban szerezhetett gyakorlatot. Magyarország mellett több európai országban is dolgozott Erick van Egeraatnak; az ismert holland építész budapesti képviseletét 1999 és 2005 között ő vezette, majd 2005-ben megalapította saját szakmai műhelyét, a Tiba Építész Stúdiót - idézi fel közlemény.
    

"Halálával egy kivételesen kreatív, ugyanakkor az építészetre alkalmazott tudományként tekintő, egyedülálló mérnökkel, művésszel lettünk szegényebbek. A formai szempontok mellett munkája során jelentős értékként tekintett a fenntartható technológiákra. Az általa tervezett épületek energiahatékonyságát, a megújuló erőforrások felhasználását nemzetközi tanúsítványok is bizonyítják" - emlékezik alapítójára a stúdió.
    

Közleményük szerint Tiba Jánoshoz és irodájához több emblematikus épület, terv és elismerés kötődik: mások mellett a több díjat nyert Párizsi Nagyáruház az Andrássy úton, Cipruson a pafoszi új városrész és mesterséges sziget beépítési és lakóépületek tervei, valamint a Váci Greens tömbjei. Mindezek mellett a napokban kezdődött meg a Magyar Telekom Nyrt. új székházának építése a Hungária körúton.
    

Korábbi munkái közül a stúdió kiemelte az Egeraat iroda által jegyzett ING székházat a Dózsa György úton, valamint a prágai Villa Bianca lakóegyüttes tervezését.
    

Tiba János búcsúztatásáról a Tiba Építész Stúdió és a hozzátartozók a későbbiekben intézkednek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Len Wiseman: Balerina
Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Blended Intensive Programme Pozsonyban
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés