bezár
 

zene

2016. 10. 11.
Indul a Fonó Klub Szeged
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az országban elsőként Szegeden indít klubot a Fonó; a Tisza-parti városban, a Millenniumi Kávéházban és Klubban havonta egyszer előadásokkal, beszélgetésekkel, koncertekkel várják a népzene és néptánc kedvelőit - közölte a Fonó Budai Zeneház sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.

Hegedűs Anna elmondta, a júniusig tartó évad programjában erdélyi vonós és balkáni táncház éppen úgy szerepel, mint délszláv tamburamuzsika és moldvai zenék.
    

prae.hu

A programsorozatot Horváth László, a Fonó igazgatója és Varga Kornél, a Fonó Klub Szeged művészeti vezetője, a Zűrös Banda alapító tagja indítják útjára csütörtökön este. Az első koncertet pedig a Fanfara Complexa adja, akik szokatlan felállásban, a zenekarban két szaxofonnal játszanak moldvai román zenét.
    

Október 27-én Sebő Ferenc előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd a különböző kelet-európai és balkáni muzsikákat a dzsesszel és a modern tánczenével ötvöző Zűrös Banda álla a színpadra.
    

November közepén Jávorszky Béla tart előadást Halmos Béla emlékezetéről, majd a Fokos együttes és Csizmadia Anna tartanak táncházat. Decemberben pedig a Ménkű Banda muzsikájára táncolhatnak majd az egybegyűltek.
    

A 2017-es fellépők között szerepel a Korinda, a Buda Folk Band, a Babra és Balkán Táncegyüttes, a tervezett előadásokon pedig a vendégek ismerkedhetnek majd a magyarországi szerbek, illetve bolgárok kultúrájával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés