bezár
 

zene

2017. 05. 15.
Átadták a Halmos Béla-díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyitrai Tamás, a Magyar Állami Népi Együttes prímása kapta idén a Halmos Béla-vándordíjat, a Halmos Béla-emlékérmet pedig Simoncsics János, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál igazgatója vehette át a Zeneakadémián, a Táncház Napja rendezvény zárókoncertjén.

A Hagyományok Háza hétfői közlése szerint a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla emlékére két díjat is alapítottak: egy arra méltó fiatal prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján, míg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet készíttetett és ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végző személynek.
    

prae.hu

A Halmos Béla-vándordíjat olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon is átívelő, elkötelezett munkásságot folytat, élénk kapcsolata van a határon túli magyar közösségekkel. A vándordíj nyertese Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjét egy éven keresztül használhatja, valamint a Hagyományok Háza a következő évadban koncertlehetőséget biztosít neki a hangszer bemutatására.
    

A Halmos Béla-emlékérmet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület azzal a céllal alapította, hogy a szervezetet alapító elnök közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen. Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés