bezár
 

színház

2017. 09. 17.
Változatos repertoárral várja a nézőket a Zentai Magyar Kamaraszínház az új évadban
Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dráma, filozófiai mű, vígjáték, monodráma és gyermekelőadás is lesz a Zentai Magyar Kamaraszínház 2017-2018-as évadában.

Az első bemutató Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című darabja lesz. A színház ezzel az előadással nyitja meg új, 73 férőhelyes kamaratermét - mondta el Wischer Johann igazgató az MTI-nek.

Ibsen 1899-ben írta meg utolsó művét, amely ma is aktuális. Az előadást Pataki András rendezi, a főszerepet pedig a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor játssza. A darab vezérfonala az a dilemma, hogy a művész, aki már megalkotta a fő művét, megtalálhatja-e újra a művészi kifejezés olyan módját, amellyel alkotó ereje ismét meg tud nyilvánulni. A produkció a budapesti Nemzeti Színházzal és a Soproni Petőfi Színházzal közösen valósul meg - számolt be róla az igazgató.

A közönség még az ősszel láthatja Németh Ákos Autótolvajok című vígjátékát, amelyet maga a szerző állít színpadra. Az utóbbi években viszonylag kevés vígjáték íródott, és az Autótolvajok ezek közé tartozik - fűzte hozzá Wischer Johann.

A néhány szereplős vígjátékot Patrick Süskind A nagybőgő című abszurd monodrámája követi Nesic Máté előadásában. Az évad során további két monodrámát láthat a közönség, két végzős színészhallgató, Szilágyi Áron és Verebes Judit ezekkel mutatkozik be a zentaiaknak.

Tavaszra a magyar népmesékből készül előadás a gyermekközönségnek. A mesék dramatizált változatát Crnkovity Gabriella rendezésében Bakos Árpád zeneszerző közreműködésével állítják színpadra.

Az évad végén Kosztolányi Dezső alteregója, Esti Kornél kel életre a színpadon. Az előadást Mezei Kinga rendezi, vendégművészként pedig Balázs Áron Jászai Mari-díjas színészt láthatják a nézők. A színház igazgatója a készülő produkcióról annyit árult el, hogy lesznek benne újító elemek, de mindenki számára fogyasztható lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés