bezár
 

színház

2017. 10. 24.
Öt éve nyitotta meg kapuit a Jurányi Ház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október végén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a független alkotó- és előadóművészek központi bázisa, a Füge Produkció otthona, a budai Jurányi Ház.

A magyar színháztörténetet gazdagítva egyedülálló intézményként, produkciós közösségi inkubátorházként nyitotta meg kapuit 2012. október 29-én a korábban oktatási intézményként működő épület, ahol az öt év alatt összesen 86 629 néző fordult meg 1377 előadáson - olvasható a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
    

A középiskola osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, az iskolai büféből pedig kávézó és galéria lett, ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés - hangsúlyozzák a közleményben.
    

Mint írják, az elmúlt évek során a Jurányi a független szcéna "elit gimnáziumává" vált, várakoznak a jelentkezők, hogy megüresedjen egy-egy próba- és műhelyterem, vagy felszabaduljon egy este a színházi műsortáblán. Jelenleg hatvanhárom alkotócsoport dolgozik a házban, tizenhárom teremben folynak próbák és több játszóhelyszínen futnak előadások.
    

A Jurányi egy huszonegyedik századi művelődési házra emlékeztet, ahol közösségi és családbarát programok - többek között beszélgetések az alkotókkal, nyílt színházi próbák, kézműves foglalkozások, koncertek, tánc- és jógaórák - is várják az érdeklődőket. Naponta 300-400 között van az intézmény látogatóinak száma: vannak, akik próbára, táncórára vagy munkába, megbeszélésre ékeznek, miközben a gyerekek a Mocorgó Mini Bölcsiben játszhatnak, mások a színházi előadásokat látogatják. A Jurányi Ház havi negyven előadása között mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A kísérletezést és a tehetséggondozást a Tantermi és a TiTÁNium Színházi Projekt, valamint a Staféta Pályázat keretében létrejövő produkciók biztosítják.
    

A Jurányi idei, ünnepi évadában a nézőket komfortosabb környezet - kényelmes székek, nagyobb és légkondicionált nézőtér -, megújult arculat és havi rendszerességgel különböző meglepetések, ajándékok várják.
    

Az idei évadban a Jurányi Házban többek között láthatók lesznek az Orlai Produkciós Iroda és a Dumaszínház előadásai, emellett kísérletező alkotók - a k2 Színház, Hegymegi Máté, Fehér Balázs Benő - produkciói is helyet kapnak, és szerepelnek a repertoáron gyerekeknek szóló programok is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk
A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben

Más művészeti ágakról

építészet

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés