bezár
 

színház

2018. 05. 16.
Négy premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Négy premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház és négy kamaraszínpadi bemutatót is láthat majd a közönség - mondta el Simon Lajos igazgató hétfőn a társulat következő évadbeli saját produkcióit bemutató sajtótájékoztatón.

Az új előadások főszerepeiben többek között Vándor Éva, Fenyő Iván és Koltai Róbert mutatkozik be.

Szkéné színház

Elsőként, október elsején a Váci Dunakanyar Színházzal közös produkcióban viszik színre Molnár Ferenc Az ördög című Mefisztó-történetét a főbb szerepekben Fenyő Ivánnal és Mészáros Mátéval. Hunyady Sándor Lovagias ügy című vígjátéka lesz a második premier Vándor Évával és Koltai Róberttel a főszerepben.

Márciusban láthatja a közönség az Erdő című előadást, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij vígjátékát, majd májusban kerül színpadra Arthur Miller Pillantás a hídról című drámája, amelyben Eddie-t Máté Krisztián, Beatricét Kökényessy Ági alakítja.

A nagyszínpadi premierek mellett a Zenthe Szalon felolvasószínházában is négy új produkcióval várják a színházszeretőket: Popper Péter Útvesztő, Madách Imre A civilizátor, Marschalkó Zsolt Homokvihar és Szmodis Jenő Ultimátum című darabjaival.

A 2018/2019-es évadban három új rendezővel, Gaál Ildikóval, Bakos Kis Gáborral és Kis Domonkos Márkkal dolgozik majd a salgótarjáni társulat, a negyedik premier rendezője Susán Ferenc, a Zenthe Színház produkciós vezetője.

Simon Lajos a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a 2017/2018-as évadban 163 estén játszottak, ebből 61-et Salgótarjánban, 102 alkalommal pedig az ország különböző pontjain vendégszerepeltek. A megelőző évadhoz képest húsz százalékkal növelték a vendégelőadások számát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés