bezár
 

zene

2018. 05. 20.
Gyermekotthonban lakó gyerekeket lát vendégül a Vásáry Tamás Alapítvány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyermekotthonban lakó gyerekeket lát vendégül a Vásáry Tamás Alapítvány A Vásáry Tamás Alapítvány május 23-án a Millenáris parkban tartja első jótékonysági gyermeknapját, amelyre több budapesti gyermekotthon kapott meghívást.

A társadalmi integráció jegyében családokat is várnak a rendezvényre, hogy gyerekeik együtt tudjanak játszani gyermekotthonban nevelkedő társaikkal a Millipop játszóházban.

prae.hu

A felnőtteket informatív és érzékenyítő beszélgetések is várják, valamint megismerkedhetnek az alapítvány munkatársaival, a szervezet működésével, célkitűzéseivel és segítő programjaival.

Előadást tart mások mellett Fekete-Buzás Eszter, a Bolyai Gyermekotthoni Központ igazgatója, Szabolcsi Dávid pszichológus a pályaorientációról és a gyermekek motiválásáról beszél, délután pedig egy filmvetítéssel összekapcsolt beszélgetést tartanak, amelyen Kuslits Gábor, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója a nevelőszülőség témáját járja körbe.

A rendezvényen lehetőség lesz 1000 forintért támogatói jegyet venni, ezzel az alapítvány munkáját lehet segíteni.

A Vásáry Tamás Alapítvány jelenlegi formájában 2017-ben jött létre, amikor Vásáry Tamás zongoraművész-karmester felkarolta az addig Közel Hozzánk néven működő, 2011-ben alakult szervezetet. Célkitűzésük az otthontalan gyermekek megsegítése, lelki és társas jóllétük növelése.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés