bezár
 

színház

2018. 08. 02.
Ki ne hagyd Szegeden a THEALTER-t
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
9 nap alatt 11 helyszínen 27 csapat 30 produkcióját mutatja be az idei THEALTER fesztivál. Augusztus 3. és 11. közt várják Szegedre a kortárs színházi szcéna rajongóit, hazai és határontúli csapatok előadásaival. Több produkciót is most láthatnak először Magyarországon a nézők. A legnevesebb színházak, előadók programján túl most is indít workshopot a fesztivál, bemutatkoznak a szentesi és színműs diákok, valamint kiállításokra, zenei műhelybemutatóra, koncertre és szakmai beszélgetésekre is várják a közönséget.

28. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a THEALTER színházi fesztivált. 2018. augusztus 3. és 11. között várják az érdeklődőket a hazai független szcéna és a régió legizgalmasabb színházainak előadásait bemutató programsorozatra.  

Szkéné színház

A THEALTER évtizedek óta a hazai és határontúli magyar színházi élet meghatározó terepe. Nívós, izgalmas műsorkínálata a progresszív előadások elkötelezett rajongói mellett az új, friss alkotói szemléletekre nyitott közönség számára is kötelező nyári program. Az alkotócsapatok számára pedig kihagyhatatlan presztízsű bemutatkozási lehetőség.

Fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga gyönyörű, különleges hangulatú épülete és kertje. Színházi pezsgéssel telik meg azonban a város több pontja is a 9 nap alatt, hiszen játszanak még többek közt a Klauzál téren, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, a Vasvári szakgimnáziumban, a Grand Caféban, sőt a Csillag börtönben is.

A hazai kortárs színház színe-java

A vezető hazai független társulatok közül idén a Tünet Együttes a Burokkal, a Titkos Társulat a Tótferivel, a Forte Társulat a Vaterlanddal, a k2 Színház A Cenci-házzal színesíti a programot. 

A fesztivál nyitó napján a Duna Táncműhely a MASZK Egyesülettel közös premierjét tartja, Képíró címmel, az FAQ Színház az Izland-Magyarország produkciót viszi Szegedre, a Trojka Színházi Társulás pedig az Anna Kareninát. A Dollár Papa Gyermekei a Tágra zárt szemek próbája című előadást, a szegedi Homo Ludens Project Roskó Gábor Munkácsy-díjas festő- és szobrászművésszel karöltve az afrikai állatmeséket feldolgozó produkcióját, A csillagok szívét mutatja be a fesztiválon, a szintén szegedi Barboncás Társulat a Tiszavirág című bábszínházi előadást játssza. A celldömölki Soltis Lajos Színház két előadást mutat be a fesztiválon: a k2-vel közös produkciójuk, a Hantocska mellett a Szentivánéji álmot is hozzák.

Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész közös előadása, a groteszk és merész Magyar akác is látható lesz. Az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójával, a beszláni túszdrámát feldolgozó Mi és őkkel érkezik. A SÍN és Rózsavölgyi Zsuzsa performansza, az 1.7 a női test kultuszáról vet fel izgalmas, aktuális kérdéseket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással jelentkezik: Keresztes Tamás rendezése, a keserédes Dalok a földszintről, a Lars Norén kortárs svéd író nagyerejű művéből készült az Az éjszaka a nappal anyja és a Brecht műve alapján született, pimasz Félelem és fogcsikor című zenés vizsgaelőadás lesz műsoron.

Díjesővel érkeznek a határon túli magyar társulatok

A határon túli együttesek közül az Aradi Kamaraszínház, az Újvidéki Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is a programsorozat vendégei.

Az Aradi Kamaraszínház a házigazda MASZK-kal közösen mutatja be Tapasztó Ernő rendezését, a Rhapsody in Glue (bluebird) című minimál-musicalt. Alexandra Gîtlan színművész a 25. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon a zsűri különdíját nyerte el szenvedélyes alakításáért a zenés monodrámában. A temesvári Csiky Gergely Színház a szerbiai JoakimInterFest Nemzetközi Színházi Fesztiválon négy, többek közt a legjobb előadás és legjobb látványvilág díját is besöprő Shakespeare, Sonnet 66 című előadásával érkezik. A rendező, Kokan Mladenović a szerb színház fenegyereke, tavaly is hatalmas sikert aratott előadásával.  

Az Újvidéki Színház és a Kosztolányi Dezső Színház két-két produkciót is hoz a fesztivál nézőinek. Előbbiek egy kortárs és egy klasszikus dráma adaptációját is bemutatják a szegedi közönségnek: Ljubor Simovic-tól a balkáni balladát újraértelmező Hasszán aga feleségét és Christopher Marlowe-tól a II.Edwardot, amely már a maga korában is tabudöntögető botránydarab volt. A Hasszán aga balkáni ballada, élő zenével, melynek főszereplője - a Szegeden is rendkívül népszerű Béres Márta alakítja - női archetípusával reflektál a mai korra is. Urbán András, a felkavaró, merész előadásairól ismert Jászai Mari-díjas rendező és csapata két magyarországi bemutatóval, a Majakovszkij verse alapján született Felhő a nadrágban című produkcióval (szintén Mladenović-rendezés) és a “politikailag brutálisan inkorrekt”, Az Úr nevében című felkavaró előadásával várja a nézőket.

Egy liftben, tehát 2x2 méteres térben, három színésszel játszódik a sepsiszentgyörgyi M Studio Lift (boys will be boys) című előadása, a kiváló koreográfus, Fehér Ferenc rendezése. A kolozsvári Váróterem Projekt is visszatér Szegedre: a Varró Dániel versei alapján készült Qkac című bábelőadásukat a Csillag börtön látja vendégül.

Tea for Two: Workshop a Szentivánéji álomra

A fesztivál idén is lehetőséget biztosít a művészeti képzésben résztvevő hallgatóknak, hogy színházi kurzuson ismerkedjenek egymással és új metódusokkal, mesterekkel. Lénárd Róbert (rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője) és Sardar Tagirovsky (rendező, színész) dolgoznak majd együtt a résztvevőkkel, melynek eredményeképpen bemutatót is tartanak a projektből. Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából indulnak ki a többnapos munka során. Idén ötéves a THEALTER kritikusműhelye, a blog jr.: hat fiatal próbanaplót és fesztiváltudósításokat ír Jászay Tamás (kritikus, szerkesztő, egyetemi oktató) mentorálásával. Minden reggel lesz Kritikus szekció is: a nyitott és ingyenes szakmai beszélgetéseket a Régi Zsinagóga udvarán rendezik és élőben közvetítik a facebookon.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a fesztiválon a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, új utcaszínházi produkcióval mutatkoznak be a diákok, melynek főtémája ugyancsak a szerelem. 

Újdonság, hogy idén már online is lehet jegyet vásárolni a produkciókra, méghozzá a fesztivál megújult honlapján, a www.thealter.hu-n keresztül.

Kiállítások, lapbemutatók, koncertek

A Grand Caféban kiállítások várják az érdeklődőket a fesztiválhoz kapcsolódóan: Annie Ling a romániai és moldovai emberkereskedelmet dokumentáló fotói, Aleksandra Waliszewska és Ricz Géza festményei. Ugyanitt Symposion-lapbemutatóval és a szerbiai Bitef Smrti koncertjével készülnek, valamint a THEALTER fúziós zenei műhelyének (vezetői: Brestyánszki Bernadett és Brestyánszki Dína) záró bemutatóját is itt élvezhetik a nézők.

A 28. THEALTER megnyitója 2018. augusztus 3-án, pénteken 18 órakor lesz a Régi Zsinagóga kertjében. Az esemény keretén belül részt vehetünk a bOdyssey projekt Isti-tréningjén, „Omlik, ami épül” címmel és „A színház számomra etikai kérdés” című kiállítás megnyitóján, mely Paál István és a Szegedi Egyetemi Színpad hagyatékát mutatja be. 

Érdemes tehát néhány napot a napfény városában tölteni, hiszen idén nyáron ismét „Színház az egész Szeged”. Számos műfaj, így zenés előadások, performansz, bábelőadás, verbatim produkció, utcaszínház, klasszikus és kortárs darabok biztosítanak minőségi színházi időtöltést több korosztály számára is.

A THEALTER fesztivál fő támogatója Szeged Város Önkormányzata, valamint az EMMI és a Nemzeti Kulturális Alap. A szakmai workshopok az EFOP-1.2.2 -15-2016-00218 számú projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósulnak meg.

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Kicsiben is hatalmas Kicsiben is hatalmas
Multikulti ínyencség a visegrádi négyek jegyében, ukrán fűszerezéssel bolondítva
színház

Rítus és gyűlölet magyar módra Rítus és gyűlölet magyar módra
Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: Egy piaci nap
Violence(s) a MITEM-en

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Szulyovszky Saroltával – Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
irodalom

Játékbaba a strandon Játékbaba a strandon
Elena Ferrante: Nő a sötétben; Ford.: Balkó Ágnes, Park Könyvkiadó, 2018. 175 oldal, 3490 Ft
Királyok és keresztek: történelem és képregény


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés