bezár
 

art&design

2009. 04. 25.
Negyven fiatal fotóművész munkái a Dunaújvárosi Fotóbiennálén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hét helyszínen, tíz kiállítótérben mintegy negyven fiatal fotóművész mutatja be alkotásait szombattól a Dunaújvárosi Fotóbiennálén.

prae.hu

Mint Böröczfy Virág művészettörténész, a bemutató egyik szervezője elmondta, a rendezvény keretében a kortárs fotóművészet aktuális trendjeit tükröző műveket láthat a közönség május 31-ig.

A fotókat, fotósorozatokat a Munkás Művelődési Központban, a Kortárs Művészeti Intézetben, a Corner Caféban, a Széchenyi István Gimnáziumban, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában, a Mozi Presszóban és a Dunaújvárosi Főiskola A épületében állították ki.

A bemutatkozó művészeket alkotásaik alapján a fiatal fotós generációt segítő Fotografus.hu Alapítvány nyílt pályázatára jelentkezők közül szakmai zsűri választotta ki.

Pályázni formanyelvében és tartalmában korszerű, alkotói igénnyel született, összefüggő anyaggal, installációval, vetíthető képanyaggal, illetve projekttel lehetett.

A Dunaújvárosi Fotóbiennálét először 2007-ben rendezte meg a Fotografus.hu Alapítvány, akkor Dunaújváros 12 prominens kiállítóhelyén 55 fiatal fotóművész mutatta be munkáit nagy sikerrel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
Clair Obscur: Expedition 33

Más művészeti ágakról

Fehér Renátó A merénylők fénykora című kisregényéről
Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés