bezár
 

art&design

2018. 09. 22.
Jubileumi árverés a 20 éves Virág Judit Galériában
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Jubileumi árverés a 20 éves Virág Judit Galériában Napra pontosan 20 évvel az első aukciója után, 2018. október 5-én rendezi meg jubileumi árverését a Virág Judit Galéria, melyen összesen 212 tétel kerül kalapács alá. Az árverésen többek között Rippl-Rónai József, Bortnyik Sándor és Reigl Judit festményei is szerepelnek majd, a kiállított művek összértéke meghaladja a 650 millió forintot.

A Virág Judit Galéria 20 év alatt jelentős fejlődésen ment keresztül. Első aukciójuk helyszíne a Kongresszusi Központ volt, mára pedig egy 800 négyzetméteres Galériában tartják nonprofit kiállításaikat és árveréseiket. Számos rekord is fűződik a Galéria nevéhez: 20 év alatt 36 tétel leütési ára emelkedett 50 millió forint, 12 tétel 100 millió forint fölé, 3 tétel leütési ára pedig átlépte a 200 millió forintot. Ötször döntötték meg az abszolút árverési rekordot, melyet mindmáig Csontváry Kosztka Tivadar Traui látkép naplemente idején című, 2012-ben árverezett képe tart 240 millió forintos leütési árával.

Az aukcióra különleges műtárgyakkal készülnek, többek között Rippl-Rónai József 1911-es Pihenő Fenella című festményével, amely a művész legkeresettebb, ún. „kukoricás korszakából” származik. Ennél a tételnél kiemelt nemzetközi figyelemre számítanak, mivel a párizsi Musée d’Orsay az utóbbi években két hasonló stílusú Rippl-Rónai képet is vásárolt, melyek az állandó kiállításon tekinthetők meg. A festmény stílusát, melyet a kortársak is csak megvadított pointillizmusnak neveztek, nem tudjuk senkiéhez sem összehasonlítani, sem a magyar, sem a nemzetközi festészetben; Rippl-Rónai csak és kizárólag rá jellemző stílust hozott létre. A stílus elnevezése onnan ered, hogy az élénk színeket mint megannyi kukoricaszemet hordta fel a vászonra.

Az aukció másik kimagasló tétele Bortnyik Sándor Vörös palack című festménye lesz. Az 1923-ban, Weimarban készült geometrikus absztrakt csendélet a festő avantgárd korszakának egyik legfontosabb műtárgy-együtteséhez tartozik. A művésznek csupán három csendélete van magántulajdonban, a többi képe elveszett, megsemmisült vagy lappang valahol, így nagy ritkaság egy ilyen alkotás a műkincspiacon.

Reigl Judit a háború utáni európai művészet egyik legjelentősebb képviselője, ezt az is mutatja, hogy képei 15 év alatt a néhány tízezer eurós árkategóriából mára 300-500.000 euróra emelkedtek. A Semmi szétzúzása című 1954-es alkotása az automatikus írás sorozat része, melyből eddig még nem jelent meg mű aukción.

Törő István elmondta, hogy izgalmas dolgokkal készülnek az aukcióra. Meglepetés koncert várja majd a vendégeket, továbbá lehetőségük lesz részt venni egy aukciós tipp-játékon, melyen a kikiáltott műtárgyak eladási árát lehet megsaccolni, s ezáltal fel lehet mérni, hogy ki-mennyire látja jól a műtárgypiacot. A játék első három helyezettje pénzjutalomban részesül, továbbá két műtárgyat is kisorsolnak az árverés végén a licitálók között: egy Mack Lajos formaterve alapján készült Zsolnay-kerámiát, továbbá egy Berény Róbert-festményt.

Az aukciós kiállítás 2018. szeptember 22. és október 4. között tekinthető meg ingyenesen a Virág Judit Galériában. (1055 Budapest, Falk Miksa u. 30).

További információ a Galéria honlapján érhető el. 
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Kié volt a színpad az elmúlt 20 évben?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés