bezár
 

színház

2018. 10. 23.
Nagy szavak gyereknyelven: Tündér Lala a Magyar Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy szavak gyereknyelven: Tündér Lala a Magyar Színházban Szabó Magda Tündér Lala című zenés mesejátékát mutatja be a Magyar Színház szombaton. A Tündérországban játszódó regényt Halasi Dániel állítja színpadra.

Szabó Magda klasszikus meséjét, a Tündér Lalát a Magyar Színházban Egressy Zoltán adaptációjában, Monori András zenéjével, Halasi Dániel rendezésében, színpompás látványvilággal viszik színre.

Szkéné színház

A színház közleménye szerint intenzív színházi élményre számíthatnak a szülők és a gyerekek. Az előadásban - amelyet 5 éves kortól ajánlanak - a főbb szerepekben Döbrösi Laura, Sirkó Eszter, Pavletits Béla, Felhőfi Kiss László és Horváth Anna látható.

A történet főszereplője a csintalan tündérfiú, Lala - Tündérország királynőjének, Írisznek a kisfia -, aki az emberek világában keresi a kalandokat és találja meg új barátait. Ám kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak. A szereplők között van egy egyszarvú is, a kis Gigi, akit Aterpater azért száműzött az országból, mert csak az igazat képes mondani. 

A darab ismertetője szerint Tündér Lala egy engedetlen tündér. Olyan srác, aki örökös kíváncsiságával megkérdőjelezi a jól bevált értékeket, a mindenkinek kényelmes rendet. A barátainak el kell dönteniük, vele tartanak-e hogy kialakítsanak egy nyitottabb, izgalmasabb, barátságosabb világot. Az ellenségeinek is választaniuk kell, belekényszerítik-e Tündér Lalát a már meglévő törvényekbe azért, hogy saját karrierjüket építsék, és zsarolással tartósítsák a boldogtalanságot a birodalomban.

Halasi Dániel rendező szerint az előadás a gyerekek nyelvén és formavilágában fogalmaz. "Hitem szerint ez az előadás meg tudja tölteni tartalommal azokat a nagy a szavakat, amelyek így hangoznak: elfogadás, nyitottság, szeretet, egymás megbecsülése, és megmutatja a gyerekeknek, hogy a kíváncsiság jó és fontos, a szabályokat pedig érdemes esetenként újrafogalmazni, mert a világ hál'istennek állandóan változik" - így a rendező.

A címszereplő Tündér Lalát egy felnőtt színésznő, Sirkó Eszter alakítja. Elsőre ez furcsának tűnhet, hiszen a történet szerint Lala tündérgyerek, ráadásul fiú. A választás többek között azért is esett rá, mert tud hegedülni, amit az előadásban be is bizonyít majd. "Három gyerekszerep után negyedikként kaptam meg Tündér Lalát" - mondta Sirkó Eszter, aki hozzátette: még az is felmerült, hogy átírják a szerepet kislányra, de kisfiút szeretett volna megformálni. "Persze, egyszer majd jó lesz felnőttet játszani, de sosem fogok megszűnni gyereknek lenni" - jegyezte meg.

Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek középpontjában Lala emberszíve áll. A szív, amely megkülönbözteti őt a többi tündértől. Mi jár azzal, ha valakinek más a szíve? Mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról? - teszik fel a kérdéseket a foglalkozásokon, ahol Tündér Lala története kapcsán kínálnak közös játékot 6 és 10 éves kor közötti gyerekeknek. 

 

Fotó: az előadás színlapja a Magyar Színház honlapjáról
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés