bezár
 

zene

2018. 12. 05.
A Nemzeti Énekkar a párizsi Philharmonie nagytermében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Énekkar a párizsi Philharmonie nagytermében Ligeti György Requiemjét adja elő a Nemzeti Énekkar és az Ensemble Intercontemporain pénteken a párizsi Philharmonie nagytermében Matthias Pintscher vezényletével.

A Somos Csaba által vezetett 80 fős Nemzeti Énekkar csütörtökön utazik a francia fővárosba, majd másnap a világ egyik legelismertebb kortárszenei együttes, az Ensemble Intercontemporain partnereként adják elő Ligeti György nagyszabású Requiemjét - közölte az együttes szerdán az MTI-vel.

prae.hu

Az Ensemble Intercontemporaint 1971-ben alapított Pierre Boulez. Az együttes repertoárján több mint kétezer kortárs mű szerepel, amelyek döntő többségét lemezre is rögzítették. Számos ősbemutató fűződik nevükhöz, mások mellett olyan szerzőktől, mint Elliott Carter, Luigi Dallapiccola, Luciano Berio, Pierre Boulez, Ligeti György, Kurtág György, Alejandro Romero és Ivan Fedele. Az előadás karmestere Matthias Pintscher, aki 2013 óra vezeti zenekart.

A hazai közönség a Nemzeti Énekkart Pászti bérletük 3. előadásán, december 15-én hallhatja az Olasz Kultúrintézetben, ahol Rossini és Schubert műveket szólaltatnak meg kiváló szólisták közreműködésével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Soviet Monday legelső albumáról

Más művészeti ágakról

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés