bezár
 

irodalom

2019. 02. 20.
Válogatás 2018 legjobb novelláiból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Válogatás 2018 legjobb novelláiból Immáron 18. alkalommal jelent meg reprezentatív válogatás az előző év legjobb novelláiból a Magyar Napló Kiadó gondozásában.

Az év novellái 2019 című kötet szerkesztője, Erős Kinga az MTI-nek elmondta: a magyar széppróza napja alkalmából kiadott antológia összeállításakor mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóiratból válogatott. 

Az évente megjelenő kiadvány alapítója, a 2016-ban elhunyt Oláh János célja kezdetektől fogva a legjobb, magyar mindennapokkal és aktuális témákkal foglalkozó, történetközpontú írások összegyűjtése volt; ez ma is meghatározó alapelve a válogatásnak – fűzte hozzá.

Az antológia szerzői között a legidősebb és a legfiatalabb írónemzedék képviselői is szerepelnek. A komolyabb tárgyú, magyar történelmi kataklizmákat feldolgozó novellák közül Erős Kinga kiemelte a kötet legfiatalabb szerzője, Biró Zsombor Aurél 56-os tematikájú írását; valamint Hegedűs Imre János Az attasé fia című novelláját, amely a kommunizmus időszakában a bukaresti pártelit otthonaiban cselédként dolgozó erdélyi magyar lányokról szól.

A könnyedebb hangvételű írások közül Orbán János Dénes vérbő, székely humorral írt Hófehérnépecske című szórakoztató novelláját és Nagy Koppány Zsolt Színésznő a feleségem című művét említette külön Erős Kinga, aki kitért arra is: műfajilag határterületen mozog Jászberélyi Sándor a novella és a riport jellegzetességeit vegyítő szövege a kairói üldözött keresztényekről, amely szintén helyet kapott a válogatásban.

Az év novellái 2019 című antológia szerzői között van még Berta Zsolt, Bíró Gergely, Burns Katalin, Csabai László, Csender Levente, Ferdinandy György, Fodor Janka, Hajnal Csaba, Ircsik Vilmos, Király Farkas, Kontra Ferenc, Kötter Tamás, Lakatos Mihály, Lukáts János, Majoros Sándor, Marosi Gyula, Mezey Katalin, Mirtse Zsuzsa, Molnár Csaba, Molnár Vilmos, Novák Zsüliet, Pálinkás Mihály, Pungor András, Szántó T. Gábor, Száraz Miklós György, valamint Urbán Péter, Vincze Ferenc és Vörös Gábor is.
 

Fotó: magyarnaplo.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés