bezár
 

zene

2019. 03. 04.
Ajánlóban a 10. hét koncertjei
Érdekes-zenei koncertek Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hogy mitől találunk bizonyos zenéket "érdekesnek" vagy "unalmasnak", az valamennyire nyilván szubjektív, itt a heti koncertajánlónkban azonban mégis megpróbálunk alkalomról alkalomra bizonyos általános egységességet mutatni a műfajnélküliség könnyed terhe mellett. 

Ezek jellemzően vagy friss, vagy az önmaguk korában előremutató, esetleg ma is eleven zenék, amelyeknek közös pontja, hogy eredetiségük bensőjükből fakad. Bőséges hét elé nézünk. A Calcutta Trió a legautentikusabb klasszikus indiai zenét játszó magyar zenekar, ami ebben a felállásban már a 80-as évek óta aktív, valamint a Spinifex tagjai között megtaláljuk a legjobb holland free jazz zenészeket. Több koncert is az ajánlóba került a Régizene Fesztiválról. Nem is baj, legalább megbizonyosodhatunk róla, hogy valami attól még nem előremutató, hogy mai. Idevágó idézetünk kapcsolódik is az egyik legjobban várt előadáshoz. "Úgy gondolom, hogy az egyéniség nem abban van, hogy valaki valami gyökeresen újat talál ki. S ha mégis úgy hisszük, hogy valakinek ez sikerült, elég alaposan elmélyednünk a zene történetében, hogy rájöjjünk, hogy a merőben újnak hitt gondolatok is már régen – gyakran évszázadokkal ezelőtt – felmerültek. [...] Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy a dolgok közötti összefüggésekben, elrendezésükben talál-e valaki olyan egyéni szempontot, amely szerint át tudja csoportosítani a jelenségeket." (Wilheim András Szőllősy András művészetéről) Ez az előadás a harmadik mester, Szőllősy András III. Concertója a Budapesti vonósok tolmácsolásában.  

 

Könnyű

 

Calcutta Trió

Calcutta Trió Március 4. Hétfő, 19:00 - Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Calcutta Trió több mint 35 éve alakult és Európában, Indiában valamint a világ számos más koncertpódiumán léptek fel azóta. A klasszikus indiai zene mestereivé váltak, annak szülőhazájában is számos elismerést szerezve. A koncerteket az indiai kultúráról, táncról, zenéről és emberekről szóló film színesíti.

„(…) A trió fő célja a 3500 éves indiai klasszikus zene tradíciójának, csodálatos rágáinak, a világ legfejlettebb élő zenei ritmus rendszerének a lehető legtöbb hallgatóval való megismertetése. Harmincöt év alatt sokat koncerteztek külföldön, de a legfontosabbnak a hazai közönséggel való találkozást tartják. Ennek érdekében harmincnégy éve működtetik az Európában párját ritkító Indiai Zene Klubjukat (…)”

Kozma András - szitár
Szalai Péter - tablá
Molnár András - tanpurá

http://www.marczi.hu/Content/viewEvents/34/35613

Branford Marsalis

Branford Március 5. Kedd, 20:30 - Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ez alkalommal a dobok mögött régi-új muzsikustársa, Justin Faulkner ül majd, akiről talán nem túlzás kijelenteni, hogy Marsalis felfedezettje. A szaxofon egyik legnagyobb mesterét szokás szerint a mindig új utakat és kihívásokat kereső zongorista, Joey Calderazzo is elkíséri, s vele tart még a Grammy-díjas bőgős, Eric Revis, akinek jellegzetes soundja Marsalis szerint olyan, mint „a végzet hangja”. A háromszoros Grammy-díjas, NEA Jazz Master szaxofonos 1986-ban alapította első kvartettjét, azóta ez az együttes a leginkább meghatározó kifejezési mód számára. Ugyanakkor nem zárkózik el más összeállításoktól sem: kvartettje az elmúlt évtizedekben olyan vendégekkel bővült, mint Miles Davis, Sonny Rollins, Dizzie Gillespie és Herbie Hancock, illetve játszott duóban zongoristákkal, többek közt a kvartettjét is erősítő Calderazzóval. 2015-ben szólókoncertet adott a San Franciscó-i Grace-katedrálisban - a különleges alkalmat az In My Solitude című lemezen rögzítette.

Nyitottságát jelzi, hogy a klasszikus zene sem áll távol tőle: repertoárján megtalálhatók Copland, Debussy, Glazunov, Ibert, Mahler, Milhaud, Ned Rorem, Vaughan Williams, Villa-Lobos és Sally Beamish művei, s szimfonikus zenekarok élén is gyakran fellép. A jazzvilág számára pedig a Branford Marsalis Quartet jelent mércét a virtuóz játékmód, az elképesztően kifejező dallamvilág, a váratlan formai megoldások és a gazdag saját repertoár okán.

Branford Marsalis - szaxofon
Joey Calderazzo - zongora
Eric Revis - bőgő
Justin Faulkner - dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/branford-marsalis-ujra-budapesten-2019-03-05_19-30-bbnh

Quelquefois

Quelguefois Március 5. Kedd, 20:30 - Lumen

A Lumen szabad zenei sorozatában ezúttal a Gyárfás Attila kezdeményezésére alakult új felállás játszik. A két szaxofonnal, elektronikával, bőgővel és dobbal felálló zenekar tagjai a magyar érdekes-jazz élet talán legfoglalkoztatottabb zenészei. 

Ávéd János - szaxofon
Kováts Gergő - szaxofon
Bolcsó Bálint - elektronika
Ajtai Péter - nagybőgő
Gyárfás Attila - dob

https://www.facebook.com/events/401261013968768/

Knutdut Men

Béla Március 6. Szerda, 20:00 - BMC

Művészi hitvallását és munkásságának mozgatórugóját a – műfajok közötti határokat oldó – „zeneközelítő” fogalomba sűrítette, és ennek jegyében is lett könnyűzenei életünk megkerülhetetlen alakja. Pályafutása során olyan rangos együttesek tagja volt, mint a Dél- Alföldi Szaxofonegyüttes, a Vízöntő, a Kampec Dolores és az Etnofon Zenei Társulás, és közben mintegy húsz – többnyire a mai napig aktív – zenekart vezetett. A Knutdut Men névre hallgató
kvartettjével rögzített Dunno című albuma a BMC Records gondozásában 2016-ban jelent meg, s igen kedvező fogadtatásban részesült úgy idehaza, mint külföldön.

Ágoston Béla - tenor- és szopránszaxofon
Murányi Ákos – altszaxofon
Pengő Csaba – nagybőgő
Hárságyi Péter - dob

https://www.jegy.hu/program/knutdut-men-90081

Trio Grande

Grande Március 7. Csütörtök, 20:00 - BMC

A Trio Grande, amelynek háromfős legénysége akár egy big band hangzásával is bátran fel meri venni a versenyt, a világon bárhol képes megbabonázni közönségét. Lépjenek bár elénk intim klubkörnyezetben, vagy éppenséggel nagy fesztiválok színpadán – aligha akad olyan ember, aki ellenállhatna e negyedszázada együtt zenélő „három testőr” örömteli, nyitott és kommunikatív zenéjének. 

Laurent Dehors - szaxofon, klarinét, duda, doromb, harmonika
Michel Massot - euphonium, sousaphone, harsona
Michel Debrulle - dob

https://www.jegy.hu/program/trio-grande-101150#programInfoTabAnchor

Chris Manning & Pándi Balázs

Manning Március 8. Péntek, 20:30 - Lumen

A Grúziában élő amerikai Manning és Pándi február végén már játszottak egy párat kint a Kaukázusban, most ezt itthon megismétlik.

Manning főleg egyedül koncertezik és készít felvételeket, most is játszik először egy szólót és utána duóznak.

Chris Manning - szaxofon, elektronika
Pándi Balázs - dob

https://www.facebook.com/events/412943622613216/

Lucia Cadotsch “Speak Low” feat. Petter Eldh and Otis Sandsjö

LuciaCadotsch Március 8. Péntek, 20:00 - BMC

A svájci énekesnő, Lucia Cadotsch triója a modern klasszikusok szívbe markoló gyűjteményét adja elő, eddig sosem hallott módon. 2017-es albumukat, a Speak Low-t a Downbeat és a The Guardian is öt csillaggal jutalmazta, Luciát pedig a 2017-es év legjobb jazzénekesének választották a német Grammyként emlegetett ECHO gálán. Cadotsch kristálytiszta, puritán hangja lenyűgöző kontrasztot alkot a harmónia- és ritmushangszert egyaránt nélkülöző együttessel, melyben a berlini improvizált zene két jól ismert művésze, Petter Eldh nagybőgős és Otis Sandsjö tenorszaxofonos hallható. A minimalista, akusztikus felállás ellenére egyedi és felkavaró hangszínek széles spektrumával találkozhatunk zenéjükben. Van, hogy a szaxofon megszólalásakor egy régi szintetizátorra asszociálhatunk; másutt a nagybőgő húrjai és teste egy 808-as Roland dobgép hangmintáit idézik fel, miközben Lucia Cadotsch megtévesztően egyszerű éneke a dalok legmélyére hatol.

Lucia Cadotsch - ének
Otis Sandsjö - tenorszaxofon
Petter Eldh - nagybőgő

https://www.jegy.hu/program/lucia-cadotsch-speak-low-feat-petter-eldh-and-otis-sandsjo-98594#programInfoTabAnchor

Joshua Abrams & Natural Information Society, Ben Vince 

Joshua Március 9. Szombat, 20:00 - Trafó 

Idő felett álló pszichedélia Chicagóból, az eksztatikus minimalizmus és a hipnotikus gnawa zene jegyében – Joshua Abrams és zenekara, a Natural Information Society koncertje várhatóan tökéletes alkalom lesz az elmélyülésre, előttük pedig Ben Vince, a fiatal generáció brit szaxofonosa mutatja meg, hogy hangszerének határai meddig tolhatók ki. 

https://trafo.hu/programok/joshua_abrams_natural_information_society-ben_vince

Spinifex

Spinifex Március 10. Vasárnap, 20:00 - Auróra 

A holland SPINIFEX a szabad zene, a punk rock és kortárs jazz találkozási pontján határozta meg magát. A kirobbanó energiájú muzsika mélyén indiai és török ritmus ciklusok húzódnak. Elsőre mindenképp ez extrém pontosság fogja meg az embert, ahogy a furcsa, tört metrumú kortárs grúvokat előadják – a dobos Philipp Moser munkásságát a progresszív metált játszó holland Cilice zenekarból is ismert. Jasper Stadhouders és John Dikeman többek között a Cactus Truck formációjukkal is több ízben jártak már nálunk, az eksztatikus szabad zúzda rajongók örömére.

Tobias Klein - altszaxofon
John Dikeman - tenor szaxofon
Jasper Stadhouders - gitár
Gonçalo Almeida - basszusgitár
Philipp Moser - dob

https://www.facebook.com/events/250123005920418/

 

Nehéz

David Fray

David Frey Március 4. Hétfő, 19:30 - Zeneakadémia - Nagyterem

David Fray vitathatatlanul a francia zenei élet egyik legújabb felfedezettje, nem csupán meggyőző muzikalitásának és technikai tudásának, hanem újító és érzékeny interpretációinak köszönhetően is.Vezető zenekarok szólistájaként gyakran működik együtt olyan neves karmesterekkel, mint Riccardo Muti, Kurt Masur, Christoph Eschenbach és Daniele Gatti. Szerte a világon ad szólókoncerteket, olyan híres helyszíneken lépett fel, mint a párizsi Cité de la Musique, az amszterdami Concertgebouw, a Wigmore Hall Londonban, a bécsi Musikverein. 2010 novemberében a New York-i Carnegie Hallban debütált szólóesttel.

Számos díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet: többek között 2004-ben a Montreáli Nemzetközi Zenei Versenyen második díjas lett, és elnyerte egy kortárs kanadai zeneszerző művének legjobb előadásáért járó díjat is.
Felvételei a Virgin Classics kiadásában jelennek meg. Első Bach- és Boulez-CD-jét a „Le Soir" és a „London Times" az év legjobb felvételének tartotta. Második albuma Bach versenyműveket tartalmaz, harmadik CD-jét pedig Schubertnek szentelte.
2008-ban Bruno Monsaingeon készített egyórás dokumentumfilmet a fiatal művésszel.

Műsor:

J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988

https://www.jegy.hu/program/david-fray-zongoraestje-mvm-koncertek-a-zongora-2019-87143

La Chapelle Rhénane

le chapelle Március 7. Csütörtök, 19:30 - Müpa, Fesztivál Színház

Ezen a hangversenyen olyan zeneszerzővel ismerkedhet a közönség, akinek művei mindmáig fájón hiányoznak a magyar régizenei hangversenyélet repertoárjából. Holott a Bach előtti korszak egyik legnagyobbjáról van szó, a barokk zene legfontosabb zeneszerzőinek egyikéről.
Tekinthetjük akár jelképesnek is, Hogy Heinrich Schütz (1585-1672) éppen száz évvel Johann Sebastian Bach előtt született: úgy tartják, a Bachot megelőző korban ő volt a legfontosabb német komponista. Művészi fejlődésének fontos mozzanata, hogy zenéje nem maradt tisztán német, ehelyett befogadott egy idegen hatást, amely jelentősen gazdagította. Schütz ugyanis fiatalon - 1609 és 1612 között - hosszabb itáliai tanulmányúton járt, s ennek során Velencében a kor egyik jelentős zeneszerzője, Giovanni Gabrieli (1554/57-1612) tanítványa volt. Tőle tanulta meg a Szent Márk-templom zeneszerzőire jellemző, úgynevezett kétkórusos technikát, egy jellegzetes „felelgetős” (antifonális) komponálási módot, amelyet aztán műveiben is kamatoztatott.

Dávid zsoltárai (Psalmen Davids) című nagyszabású sorozata életművének egyik fontos fejezete. Nem sokkal itáliai tanulmányait követően, 1619-ben keletkezett, s így még frissen és erőteljesen mutatja a külhonban elsajátítottak hatását. 
A 2001-ben Benoît Haller által Strasbourgban alapított régizenei együttes, a La Chapelle Rhénan eddig főként Bach, Buxtehude, Samuel Capricornus és Schütz műveit játszotta, a Dávid zsoltáraiból lemezfelvételt is készítettek. A koncerten tehát avatott tolmács segítségével ismerhetjük meg az olaszos és németes barokk zene stíluskeveredésének egyedülállóan szép dokumentumát.

Műsor:

Schütz: Dávid zsoltárai

https://www.jegy.hu/program/la-chapelle-rhenane-regizene-fesztival-89933

Kelemen Barnabás és barátai

Kelemen Barnabás Március 8. Péntek, 19:30 - Müpa, Fesztivál Színház

A Kossuth-díjas hegedűművész barátaival Bach két Brandenburgi versenye és a Musikalisches Opfer részletei mellett a francia hegedűiskola megteremtőjeként számon tartott Leclair egyik hegedűversenyét és Haydn kettősversenyét is megszólaltatja - ez utóbbit a régizene elismert szakértője, Spányi Miklós társaságában.

Műsor:

J. S. Bach: VI. Brandenburgi verseny, BWV 1051
Leclair: g-moll hegedűverseny, op. 10, No. 6
J. S. Bach: Musikalisches Opfer, BWV 1079 - részletek
Haydn: F-dúr verseny hegedűre és csembalóra, HOB. XVIII:6
J. S. Bach: III. Brandenburgi verseny, BWV 1048

hegedű: Kelemen Barnabás, Tóth Mónika, Posvanecz Éva 
hegedű, brácsa: Kokas Katalin, Dmitrij Szmirnov 
brácsa: Maxim Riszanov 
cselló: Rohmann Ditta, Kokas Dóra, Máté Balázs 
nagybőgő: Szilágyi Attila 
csembaló: Spányi Miklós, Dinyés Soma

https://www.jegy.hu/program/kelemen-barnabas-es-baratai-regizene-fesztival-97259

Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.

Budapesti vonósok Március 9. Szombat, 17:00 - BMC

A zene történetében gyakran nem a radikális újítók, hanem az őrzők játsszák a főszerepet. Olyan komponisták, akik tudatosan mentenek át valamit a távoli vagy közelmúlt értékeiből. Egy Palestrina, egy Schütz, egy Bach, egy Mozart, egy Brahms vagy egy Kodály – de a sort a végtelenségig lehetne folytatni. S persze nem ritkán még a legmerészebbekről is kiderülhet, hogy valójában a tradíciót éltették tovább. Amikor a moderneket a klasszikusok tükre elé állítjuk, nem a szembesítés a cél: sokkal fontosabb, hogy azt éljük át, azt tapasztaljuk meg, hogy a visszatükröződés a zene alaptermészetéhez tartozik. A Budapesti Vonósok tehát ismét párbeszédre invitálják a közönséget, s olyan csemegéket kínálnak, mint Schönberg fiatalkori keringőfüzére, a Bach fiúk zenekari muzsikája, a modern magyar zene nagy klasszikusainak darabjai, vagy az új generáció képviselői közül Varga Judit, Balogh Máté és Brandenburg Ádám kompozíciói.

Műsor:

Wilhelm Friedemann Bach: F-dúr szimfónia, F. 67
Szőllősy András: III. Concerto
Carl Philipp Emanuel Bach: d-moll fuvolaverseny
Könczei Árpád: Concerto brevis
 

Közreműködik: Réman Zsófia – fuvola

https://www.jegy.hu/program/budapesti-vonosok-klasszikusok-tukreben-i-80771#programInfoTabAnchor

Händel: Izrael Egyiptomban - Václav Luks és a Collegium 1704 

Handel Március 9. Szombat, 19:30 - Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Georg Friedrich Händel 1738 őszén írta Izrael Egyiptomban című bibliai oratóriumát - a szöveget a Messiás librettistája, Charles Jennens állította össze. A londoni King's Theatre-ben 1739 áprilisában lezajlott ősbemutató közönsége a művet nem fogadta igazán lelkesen, éspedig azért, mert nem voltak hozzászokva olyan hosszú és meghatározó jelentőségű kórusrészekhez, amilyeneket ez a darab tartalmaz. A 19. században viszont rendkívül kedveltté vált Händel alkotása, s mint a történészek feljegyezték, éppen a kórus jelentős szerepe miatt. Mit gondoljunk erről? Händel, a barokk szerző megelőzte korát, és előre megsejtett valamit a romantikus korszak közönségének monumentalitás-igényéből?
A Müpa igazi nemzetközi produkciót kínál. A szólisták közül a szoprán, Hannah Morrison Hollandiában született, a férfialt, Benno Schachtner német, a tenor Krystian Adam lengyel. Ami pedig a koncerten fellépő zenekart, kórust és karmesterüket illeti, a Collegium 1704 elnevezésű vokális és instrumentális műhelyt a cseh karmester, csembalista és kürtös, Václav Luks alapította honfitársaival szövetkezve 1991-ben, miután korábban az Akademie für Alte Musik Berlin kürtszólistájaként szerzett értékes tapasztalatokat. A Collegium 1704 a barokk repertoárra specializálódott, azon belül is mindenekelőtt Bach, Händel és a cseh Zelenka műveire. Az Izrael Egyiptomban megszólaltatásakor tehát számukra otthonos területen mozognak.

Műsor:

Händel: Izrael Egyiptomban, HWV 54

Szólisták:

szoprán I.: Hannah Morrison 
férfialt: Benno Schachtner 
tenor: Krystian Adam 

Közreműködők:

szoprán II.: Helena Hozová 
basszus I.: Tomáš Král 
basszus II.: Jaromír Nosek

https://www.jegy.hu/program/haendel-izrael-egyiptomban-vaclav-luks-es-a-collegium-1704-regizene-fesztival-89686

A tavaszidő ékessége - Középkori muzsika a Mediterráneumból

Régi zene Március 10. Vasárnap, 18:00 - Müpa, Üvegterem

Az ókori kultúra hatásán túl az új anyanyelvű, világi irodalmak is e környezetben találtak táptalajra és értő közönségre. Az udvari szerelmi költészet formanyelvét a mai Dél-Franciaországban élő, okszitán nyelvű trubadúrok teremtették meg. Ezt a hagyományt alakították tovább az északfrancia trouvère-ek, majd gallego, olasz és német nyelvű követőik, akik egész Európában elterjesztették. E nyolcszáz éve élt költők nemcsak a líra megújítói voltak, hanem énekesek és zeneszerzők is. Éppúgy találunk közöttük nemeseket, sőt uralkodókat (például Oroszlánszívű Richárd angol királyt), mint kézműveseket, akik művészetük révén emelkedtek fel. Két híres trubadúr, Peire Vidal és Gaucelm Faidit Magyarországra, Imre király udvarába is eljutott a 12. század végén. A trubadúrok egyszólamú zenéjében az antik örökség ötvöződhetett az arab zenekultúrával, a Keletről érkező új hangszerek, például a vonósok (rebab, rebek) lehetőségeivel.

Ebből az üde, tavaszi ihletésű muzsikából ad ízelítőt a Musica Historica Együttes, valamint egy igazi jelenkori trubadúr, az improvizációban is jeleskedő Miquèu Montanaro. A szerelmi költészet, a fin'amor korai gyöngyszemeit az azonos című antológiából magyar fordításban is meghallgathatjuk. Néhány dallam felidézi Ibéria zenéjét, a francia és német diákok latin dalait őrző Carmina Burana kódexet, sőt az olasz táncmuzsikát is. 

Műsor:

Raimbaut de Vaqueiras, Bernart de Ventadorn, Marcabru, Peire Vidal, Gaucelm Faidit és ismeretlen trubadúrok énekei (12-13. sz.)
Martim Codax gallego szerelmi dalai (13. sz.)
Olasz saltarellók és istanpitta (13-14. sz.)
Okszitán hangszeres muzsika (néphagyomány)
Latin diákdalok a Carmina Burana kódexből (1300 k.)

https://www.jegy.hu/program/a-tavaszido-ekessege-kozepkori-muzsika-a-mediterraneumbol-101032

Képek: Wikiart, valamint a mellékelt ajánlókból.
Ajánlók: a mellékelt események alapján. 

nyomtat

Szerzők

-- Ajtai Péter --


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés