bezár
 

irodalom

2019. 03. 07.
Versmaraton és más rendezvények a költészet napján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Versmaraton és más rendezvények a költészet napján Ebben az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont a költészet napi Versmaratonnak április 11-én, az eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő verseny, valamint a Szaval a suli című versmondó verseny kíséri.  Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont, amelyen Az év versei 2019 antológia szerzői tizenkét órán át szavalják verseiket a Petőfi Irodalmi Múzeum színpadán és a Kossuth Rádióban. A maratoni versmondás mellett a költészet napja alkalmából két pályázatot is hirdetnek a kortárs magyar költészet népszerűsítésére.

Ismét kiírják a HangHordozók című pályázatot, amelyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers megzenésítésével lehet jelentkezni március 30-ig. A Versmaraton kísérőrendezvényeként meghirdetett versenyre egy pályázó maximum három művel nevezhet.

A zsűriben Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) értékeli a pályázókat. A döntő az A38 hajón lesz május 4-én, ahol a legjobb pályázókat a zsűri személyesen is meghallgatja. Az első helyezett 300, a második 150, a harmadik 100 ezer forintos díjazásban részesül. A döntőt az MTVA is közvetíti.   

könyvek

A szervezők közleménye szerint a magyar költészet napja alkalmából egy új pályázatot is hirdetnek általános- és középiskolások számára. A Szaval a suli című versenyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers csoportos elszavalásával pályázhatnak a diákok, osztályok, iskolák március 30-ig. A pályázat nyertese meghívást kap a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol a Versmaraton keretében, április 11-én előadhatja a produkciót.

A versenyen Zsille Gábor, Szentmártoni János, Farkas Tibor, Stifner Gábor, Horváth Szilárd értékeli a produkciókat.

Az események a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös szervezésében valósulnak meg.

Fotók: https://pixabay.com/en/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Fejnehéz éjszakák Fejnehéz éjszakák
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka. Ford.: Rácz Judit. Athenaeum Kiadó, 2018.
irodalom

Seholtól a semmibe, Heinekennel és podlenkával Seholtól a semmibe, Heinekennel és podlenkával
Sehol. Bodor Ádám új könyvének bemutatója
irodalom

Se férfi, se nő, se kutya, se macska Se férfi, se nő, se kutya, se macska
Női szerzők, női témák a kortárs európai irodalomban - 2019. április 27.
A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál első napja

Más művészeti ágakról

építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott
Interjú Marék Veronikával a meseírás művészetéről, a példaképekről, a gyerekirodalom helyzetéről és a siker titkáról
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
színház

Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje
Az ukrán Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház vendégjátéka a MITEM-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés