bezár
 

zene

2019. 03. 12.
Hivatásos énekművészekből álló kamarakórus alakult Székesfehérváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hivatásos énekművészekből álló kamarakórus alakult Székesfehérváron Ars Oratoria névvel, hivatásos énekművészekből álló kamarakórus alakult Székesfehérváron, amelynek első koncertje március 29-én lesz a Szemináriumi templomban.

A témában tartott keddi sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester a város zenei fejlődésének újabb állomásaként jellemezte az Ars Oratoria Kamarakórus létrejöttét. Mint mondta, Fehérváron számos amatőr kórus működik, kiváló koncerteket adnak, de az előrelépéshez profi énekesek bevonása szükséges, ami egyben egy lépcsőfok is lehet a professzionális kórus létrehozásához.

Az együttes művészi munkáját Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkara vezető karnagya vezeti majd, aki az ország zenei életében óriási dolognak nevezte a kórus megalakulását. A kamarakórus létszáma jelenleg húsz fő, amit ideálisnak nevezett az előttük álló feladatokhoz.

A karmester közölte, hogy első koncertjükön Buxtehude Membra Jesu nostri című darabját adják elő neves, Székesfehérvárról származó szólisták közreműködésével.

Fotó: http://www.eclassical.com/harmonia-mundi/buxtehude-membra-jesu-nostri.html

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés